Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetettek: Nagy Istvánné és az Extrémsport Egyesület

2024. október 3. 15:52 | behir.hu

A Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést idén Nagy Istvánnénak, az Erzsébethelyi Általános Iskola pedagógusának, valamint a Békéscsabai Extrémsport Egyesületnek ítélte oda a közgyűlés. A díjazottak az elismeréseket csütörtökön délután, a 32. Csabai Garabonciás Napok zárórendezvényén vették át.

Békéscsaba önkormányzata 2007-ben döntött a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetés alapításáról. Az ifjúság és az ifjúságért dolgozó, fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nagy jelentőséggel bír ez a kitüntetés, országos szinten is kevés olyan település van, ahol ilyen magas rangon ismerik el a fiatalokért végzett munkát.

Mint azt Szarvas Péter polgármester a díjátadón kiemelte, a mostani kitüntetettek sokat tettek és tesznek Békéscsaba ifjúságáért, valamint azért, hogy a fiatalok értelmesen töltsék az idejüket. Mentortevékenysegükkel értéket adnak a csabai ifjúságnak, amit az önkormányzat elismer és fontosnak tart. 

 

Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést kapott Nagy Istvánné

 

Nagy Istvánné 1975-től általános iskolai tanárként dolgozott. A Madách utcai iskolában (ma Erzsébethelyi Általános Iskola) a tanításon kívül a sporttevekénységek és az ifjúsági közélet tevékeny erjesztőjeként is számon tartották. A Madách Kupák során szervezőként évekig segítette a sporttevékenységet, és 1991-től nyugdíjazásáig, 2007-ig a diákönkormányzat patronáló tanáraként dolgozott. 

Nevéhez fűződik a Diákokért Egyesület létrehozása, mely egyedülálló módon az iskolai diákönkormányzat egyesületi formában történő működését valósította meg. 1985-től napjainkig táboroztat diákokat mind üdülőtáborban, mind tematikus szaktáborokban. A korábbi városi gyermeküdülőben, Balatonszárszón gyakran a teljes nyarat ott töltötte táborvezetőként. Elvei közé tartozik, hogy a „foglalkoztatott gyerek nem ér rá rosszalkodni", s ennek megfelelően fontosnak tartotta mindig a változatos, értelmes elfoglaltságokat a diákok számára.

 

 

A Dél-Alföldi Közművelődési Egyesület tagjaként ifjúsági projektjeinkben aktív szervező. 22 éve a Békéscsabai Ifjúsági Kulturális Kavalkád egyik főszervezője, több esetben levezetője. Az ő kezdeményezésére ünnepelték meg Békéscsabán a Gyermekjogi Világnapot 2008-2019 között. Önkéntesként rendszeresen vesz részt ifjúsági rendezvények szervezeseben, lebonyolításában, mint Kvíz-kaszinók, képzések, DÖK-tapasztalatcserék, játéktanítások, gyermeknapi rendezvények, szünidei programok stb. Nyugdíjasként több évig dolgozott a Gerlai Faluházban, ahol a Faluház programjain túl az iskolai rendezvények megszervezésében is részt vállalt, s önkéntesként a diákönkormányzat munkáját is segítette. 

Évekig működött hozzá kötődően az iskolában, iskolai szünetekben játszóház, játékdélután, illetve a Szünidei Hangoló, mely napközis tábor jellegű elfoglaltság. A közösségteremtés, a közösségben, közösségért végzett tevekénység képviselője, aki maga is ezt teszi, s a fiataloknak is ezt tanítja. Következetessége, értékrendje követendő példa a fiatalok számára. Embersége, személyes példamutatása, önzetlensége, aktivitása különleges emberré teszi, akit a fiatalok elfogadnak, és akitől szívesen tanulnak.

 

 

 

 

Békéscsabai Ifjúságáért kitüntetéssel ismerték el a Békéscsabai Extrémsport Egyesület tevékenységét

 

2006-ban épült fel Békéscsabán a város első extrémsport-pályája a sportcsarnok mellett, amely 2009-ben további elemekkel bővült, így még vonzóbbá vált nem csak a város, hanem a környező települések fiataljai számára is. A Békéscsabai Extrémsport Egyesület története is innen indul. A szervezet tagjai itt találkoztak először, lesték a „nagyok” trükkjeit és itt épült ki közöttük az a baráti kötelék, ami később a civil szervezetté válás útjára terelte őket.

A város extrémsport-pályáját a kezdetektől fogva extrémsporttal foglalkozó, hosszabb-rövidebb ideig működő szervezetek működtették, míg a 2010-es évek végén át nem vette ezt a szerepet a 2018-ban alakult Békéscsabai Extrémsport Egyesület. A szervezet gondos gazdája volt az ekkorra már igencsak viseltes pályának, a sérült pályaelemeket sokszor önerőből, saját kezűleg javították. 

A 2022-ben átadott új extrémsport-pálya kialakítása és bővítése is az egyesület aktív bevonásával zajlott. Az ideális elemek kiválasztásától a lejtési szögek meghatározásáig az egyesület teljeskörű szakmai segítséget biztosított az önkormányzatnak. Gondos gazdaként vizsgálták és ha kellett korrigáltatták a pályaelemek futófelületét, tartószerkezetét, aminek eredményeképpen – Andó Bence, az egyesület jelenlegi elnöke szerint – Magyarország legjobb 5 szabadtéri extrémsport-pályájának egyike született meg.

 

 

Annak ellenére, hogy a tagok középiskolások, vagy már dolgozó, fiatal felnőttek, az egyesület jelentős szerepet vállal az utánpótlás-nevelésben is. Habár elmondásuk szerint csak hobbi szinten űzik a városi sportokat, és tervezett, szakmailag felépített edzéseket nem tartanak, több, országosan is ismert bringás került ki a soraikból. Az évek során rengeteg közös munkával elérték, hogy bemutatókat/versenyeket tudnak szervezni iskolákban, városi rendezvényeken és a Csányi utcai pályán. Tucatnyi fiatalnak biztosítottak utazási lehetőséget, így közösen ismerkedhettek meg új emberekkel, fedezhettek fel új pályákat és építhettek szakmai kapcsolatokat belföldön és külföldön egyaránt.

Békéscsaba fiatal extrémsportolóinak hosszú évek óta folyamatos mentorálása és a sportággal összefüggő beruházások aktív szakmai támogatása elismeréseként Békéscsaba közgyűlése a Békéscsabai Extrémsport Egyesület részére Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést adományozott. Az elismerést Andó Bence, az egyesület elnöke és Nádasi Dániel, az egyesület alelnöke vette át. 

 

További programok »

Friss hírek

Nagy István: megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció

Megjelent a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztésére irányuló új pályázati felhívás a KAP Stratégiai Terv keretei között. A megduplázott mértékű, immár méhcsaládonként évente 30 euró (12 419 forint) összegű támogatás iránti kérelmek benyújtására a 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
16:24
FEL