A kezdeti években a kiosztott kenderföldből termelték ki a vert és vályogfalakhoz szükséges földet. Ezen területen keletkezett gödrök lettek a kenderáztatás bűzlő helyei, melyet a kender fehér virágainak rothadása okozott. Amikor a Körös–kanálist kiásták, annak a bal partján ásott árkokban volt a legtöbb kenderáztató-vízzel telt gödör.
Hazánk területén közel kilencezer éve termelik a kendert. A március végén, április elején elvetett kendermag nyárra elérte a majd másfél méteres magasságot és vele együtt a kenderkóró szálak vastagodása is megszűnt, és azt a talaj szintje felett sikerült levágni. A kender aratására felkészült az egész család.
Kenderáztatás (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
A kiásott kendert egymás mellé terítették a földre, hogy szalmasárgássá száradjon, azután 15 centis átmérőjű és kazlakba kötötték, s a visszamaradt kenderszálakkal együtt a kenderáztatás helyére szállították, a kiásott 3x1,5 méter nagyságú, legalább 60 cm mélységű vízzel telt gödörhöz.
Tilolás (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
A kenderrost áztatása azzal kezdődött, hogy a víz alá szorították és ott tartották 10-15 napig. Az áztatás célja az volt, hogy a kenderkóróról nehezen leszedhető rostszálakat könnyűvé tegye. A kazalba rakott áztatott kenderkórót legalább 4 hétig pihentették csak azután adták a töréshez. A kenderrost átkerült az asszonyi kézbe, akik tilolták, majd fonták az anyagot, azután szőtték a vásznat, fehérneműt.
Csaba történetének ősi kendertermesztői példát mutatva buzdították elszánt követőiket.
Gécs Béla
