Békéscsaba 300 képen – Kiállítás nyílt Tuska János gyűjteményéből

2018. december 6. 17:01 | Gyemendi Réka

A békéscsabai Munkácsy Mihály Emlékházban látható az a kiállítás, amely Tuska János képeslapgyűjteményét mutatja be. A „Békéscsaba 300 – 300 képeslapon” címet viselő tárlatot a város újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából rendezték meg.

A kiállítást Szelekovszky László természet- és környezetvédelmi főtanácsos nyitotta meg. Elmondta: szívéhez nagyon közel áll a gyűjtő munkássága, hiszen mindketten értékmegőrzéssel foglalkoznak, ez szerinte a legszebb dolog a világon.

– Tuska János szenvedélyes gyűjtő. Ha valahol van egy zsibvásár vagy valamilyen lehetőség, akkor fáradtságot nem ismerve odamegy és vásárol. Nyilván ez anyagiakkal is jár, de megéri, mert ilyen gyűjteménye Békéscsabán nem hiszem, hogy van bárki másnak – fogalmazott Szelekovszky László.

 

 

Tuska János - akinek képeiből a 7.Tv egy sorozatot is készített -  elmondta: kizárólag csak Békéscsabát ábrázoló képeslapok szerepelnek a kiállításon. Ezek közül a legrégebbi 1898-as, míg a legújabbat az 1980-as években adták fel.

– Volt egy korábbi kiállításom, ennek kapcsán jött az ötlet, hogy Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából is rendezhetnénk egy kiállítást, melyen ezúttal 300 darab, a békési megyeszékhelyet ábrázoló képeslapot mutatnánk be – fogalmazott a gyűjtő. Hozzátette: nem tud egyetlen képeslapot kiemelni, hiszen mindegyiknek van valami varázsa, mindegyik egy különleges részletet mutat be a városról.

A kiállítás január 18-ig látható.

 

További programok »

Kultúra

Seregi Zoltán átadta a színház kulcsát és átvette a kantát

Egy évtized – Seregi Zoltán gálaestje zajlott szombat este a Békéscsabai Jókai Színházban. A leköszönő direktort pályatársak, kollégák és tanítványok számtalan extra produkcióval lepeték meg. Előfordult, hogy két Seregi is volt a színpadon.
2025. december 21. 08:31
FEL