Pláne egy munkahelyi kapcsolatban. Vagy mégsem?
Mezey Gyuláné Zsuzsa és Mihálik Ágnes (alfabetikus sorrendben a keresztnevük így fest: Ági és Zsuzsi), a békéscsabai Lencsési Általános Iskola pedagógusai ezt a kérdést nem így látják. Sőt!
Mindketten – még a Lencsési iskolák fúziója előtt – a József Attila általánosban kezdtek tanítani. Ági még főiskolás volt, amikor már „bandáztak”. Később a véltelennek, vagy ahogy ők fogalmaznak, a sorsnak köszönhetően párba osztották őket. A megmagyarázhatatlan kémiának betudható kombó hivatalosan a jövő nyárig működik.
Noha Zsuzsi 2022 nyarán nyugdíjba megy, ha azonban mód lesz rá, akkor szívesen végigvinné, a most még csak másodikos osztályukat. Tulajdonképpen már mindent elmeséltem. Illetve…
behir.hu: Olyanok vagytok, mint a Pa-dö-dő?
Ági: Körülbelül.
Zsuzsi: Mint egy család.
behir.hu: Ellenben ti még soha nem vesztetek össze.
Ági: Olykor apró ki szurka azért van, de haragban még sosem voltunk.
behir.hu: Tulajdonképpen többet vagytok együtt, mint a férjeitekkel.
Zsuzsi: Sőt, ha hazamegyünk, egy csomószor felhívjuk egymást.
behir.hu: Ilyenkor kikaptok?
Zsuzsi: Gyuszi egyszer kiszólt a konyhába: 1 óra 33 perc.
behir.hu: Pusztán jelezte.
Zsuzsi: Ha Ági hív, mindig csak azt mondja: „Keres a sziámid!”.
behir.hu: Mióta is vagytok sziámik?
Ági: Már 1988-ban összebarátkoztunk, amikor főiskolás koromban a József Attila iskolában, illetve a suli nyári napközis táborában gyakorlaton voltam. Rá egy évre, 1989-ben kezdtem el tanítani.
behir.hu: Akkor tudatosan jöttél a Józsefbe.
Ági: Mindenképpen ott szerettem volna dolgozni, miközben nem én kellettem… Ugyanis volt egy párom a főiskolán, akivel együtt végeztünk. Férfi lévén először őt szerették volna felvenni, de mivel már elígérkezett egy másik iskolába, így én lettem a befutó. A másik – mondhatni – szerencsés szituáció pedig az volt, hogy Zsuzsa akkori osztályfőnök párja képesítés nélkül dolgozott, és épp azon a nyáron járt le a szerződése, így volt egy üresedés.
behir.hu: Mennyi véletlen.
Ági: Nincsenek véletlenek, így rendezte a sors. Egyébként Szatmári Ica néni, az akkori igazgatóhelyettes tett minket párba.
behir.hu: Az igazgatók jönnek-mennek...
Zsuzsi: Mi maradtunk. Noha az év végén nyugdíjba megyek, de azonnal nem szakadok el az iskolától.
behir.hu: A nyolcvanas években az egyik tanító nénim osztályfőnök volt, a másik pedig napközis.
Zsuzsi: Hivatalosan nálunk is így van.
Ági: De nincs különbség, hiszen egyforma időt töltünk a gyerekekkel, egyformán hozunk döntéseket.
behir.hu: Ki a parancsnok és ki simogat?
Zsuzsi: Mindenki parancsol és mindenki simogat – a saját habitusunknak megfelelően.
Ági: Ez valószínűleg alkati kérdés is: mert nekem kétszer annyi időbe telik rendet tenni, mint Zsuzsinak. Ráadásul a hangom sem olyan erőteljes.
Zsuzsi: Egyébként mindenki tudja, hogy ő a főnök.
Ági: Persze… jaj… (sóhajt).
behir.hu: A Stan és Pan filmeket a vékonyabbik – aki mindig elsírta magát – rendezte.
Zsuzsi: Mondom! Mondom!
Ági: Még lehet egyszer elsírom magam.
Zsuzsi: Valaki látja az igazat.
Ági: Ez nem jó zsaru, rossz zsaru.
Zsuzsi: Nagyon érdekes, hogy a szülők is így választanak. Például amikor a beiskolázáskor beülnek az aulába, akkor még ugye fogalmunk sincs arról, hogy melyik gyermek kihez fog kerülni. Egyszer csak ránézek egy apára, majd Ácira, és azt mondom: „Az ő gyereke biztos, hogy hozzánk jön!”. Így is történt. Egyébként első ránézésre én viszem az erőt, a szigort, a hatalmat; Áci meg a mosolygós, kedves.
behir.hu: Áci, nem fog vérezni a szíved, ha Zsuci elmegy?
Ági: Biztosan, de most nem gondolok erre.
Vajon miért van Zsuci minden kép baloldalán? – Fotó: behir.hu/Such Tamás
