Békés megyében is lesz Múzeumok Őszi Fesztiválja

2016. szeptember 30. 17:27 | Laczkó Viktória

Máskor nem látogatható pince megnyitásával, a Ladics-ház szellemének igaz történetével, Wenckheim-túrával és egyéb programokkal várják a Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozó intézmények az érdeklődőket Békés megyében.  A gyulai Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeumok Nonprofit Kft. szombaton csatlakozik a rendezvénysorozathoz - írja az MTI.

Az Almásy-kastély Látogatóközpontban jelmezes tárlatvezetések, a Hon-vágy című film vetítése, korabeli divatbemutató és játékos szalondélután mellett az egyébként nem látogatható pincét is megnyitják. A pincében a kastély felújításakor találtak három lefejezett csontvázat, amelyek szakemberek szerint nagy valószínűséggel török fogságba esett, lefejezett végvári katonák maradványai lehetnek - mondta Fábián Tamás.

A gyulai várban mesterségbemutatók (kötélverés, gyertyamártás, fazekasság, kovácsmesterség) mellett "megelevenedik" a várbörtön a Bűnök megtorlása a középkorban elnevezésű programon. A programon a középkori büntetési módokról, a halálbüntetésről, valamint a kivégzések körülményeiről tudhatnak meg többet a látogatók. A kínzókamrában a kínvallatás módszereibe engednek bepillantást. A börtöncellákban a megszégyenítés módját, valamint a különböző testfenyítéseket ismertetik meg előadás keretén belül.

A Ladics-házban egy "rejtélyes szellem", Borbála asszony történetét mutatják be. Mint a kommunikációs vezető elmondta, a Ladicsok egyszer egy utazásuk alatt magára hagyták a házban élő idős asszonyt, Borbálát, aki, mire visszaértek, elhunyt. Azóta kering a polgári házban a legenda, hogy a padló nyikorgása vagy egy folyton nyitva maradó spaletta Borbála szellemére utal.

A Kohán Képtárban a festőművész képeit lehet újraértelmezni, újraalkotni, az Erkel Ferenc Emlékházban pedig tárlatvezetéseket szerveznek.

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban szombaton rendhagyó kerékpártúrát szerveznek, mely során a megyében élő nemesi Wenckheim család történetét ismertetik meg műemlékek segítségével.

Szombat este A lámpás én vagyok címmel rendhagyó programra invitálják a pedagógusokat: kapuzárás után Mengyán András képzőművész Fényutazás című kiállítását mutatják meg számukra. Ezt követően a művész saját készítésű filmjét tekinthetik meg az érdeklődők, melynek vetítővászna a múzeum épülete lesz. Október 7-én a Békés Megyei Könyvtárral együttműködve a könyvekről, Békéscsaba könyves múltjáról és a nyomdaiparról rendeznek beszélgetést.

A programsorozat október 19-én a IV. Magyar-Román Határmenti Konferenciával zárul a Munkácsy Múzeumban, amelyen Arad megyei román muzeológusok is részt vesznek.

A Csabagyöngye Kulturális Központ és a Munkácsy Emlékház november 11-én Márton napi mulatságot rendez a naphoz köthető hiedelmekről és szokásokról.

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL