Békekenyér Konferencia: A szarvasiak is adtak gabonát a béke kenyerébe

2018. október 2. 18:26 | behir.hu

A Békekenyér Konferenciát 2014 óta – a berlini fal leomlásának 25. évfordulójától kezdve – minden évben megrendezik Németország és a „vasfüggönyön túli” 12 ország részvételével. Két évvel ezelőtt Szarvas nyerte el a rendezés jogát. Az esemény mottója a kezdetek óta a  „Béke nélkül nincs mezőgazdaság – mezőgazdaság nélkül nincs béke”. Ebben az évben a centenáriumát ünneplő Észtország és Lettország közös szervezésében a két ország határánál rendezték meg a konferenciát.

Az Agrárminisztériumot Bagdán Boglárka szakképzésért felelős helyettes államtitkár képviselte, aki elmondta: a magyar agrártárca kiemelt feladata, hogy válaszokat találjon a főbb regionális és globális kihívásokra. Hangsúlyozta, hogy a genetikai sokszínűség, a biodiverzitás megőrzése szempontjából a helyi termelői közösségeknek kiemelt szerepük van. Rámutatott továbbá a méhészeti ágazat fontosságára, annak gazdasági és társadalmi jelentőségén túl a biológiai sokféleség megőrzésében betöltött szerepére. Mindezek mellett a rövid ellátási láncok kialakításának szükségességét emelte ki az államtitkár.

A résztvevők mindegyike a regionális termékek fontosságát helyezte előtérbe, amely a vidéki térségek egyik alapvető jövedelemforrását jelenti, valamint kiemelkedő szerepe van a helyi kultúrák sokféleségének bemutatásában. A konferencián a helyi közösségek termékei iránti, fogyasztói bizalom növelésével kapcsolatos tapasztalatokat a tagországok megosztották egymással. Kiemelték, hogy a regionális és helyi termékek támogatásának fenntartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a termelők meg tudják őrizni sokoldalúságukat.

A Szarvason termett rozst a Babák Mihály polgármester és Melis János címzetes főjegyző vezette delegáció vitte el és vett részt a konferencián, illetve az azt  kísérő kenyéráldáson.

 

További programok »

FEL