Becsengettek, Békéscsabán is elkezdődött az új tanév

2018. szeptember 3. 14:41 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára kezdődött meg szeptember 3-án a 2018/2019-es tanév. A tanév hossza változatlan, a tankönyvek rendben megérkeztek az iskolákba.

Idén négyszáz első osztályos kisiskolás számára csöngettek be Békéscsabán. A városi tanévnyitót ezúttal a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában tartották, ahol Laczkó Irén intézményvezető a behir.hu kérdésére elmondta: 589 tanulóval kezdik meg a tanévet, összesen 25 osztályban. Hozzátette: továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a kiemelt testnevelésre és az idegennyelvi kompetenciák fejlesztésére.

 

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a városi tanévnyitón. Fotó: Kugyelka Attila

 

Az intézmény tanévnyitó ünnepségén Békéscsaba polgármestere is köszöntötte a gyermekeket. Szarvas Péter kiemelte, hogy a város 9 általános és 11 középiskolája jó infrastruktúrával, rendezett körülmények között várja a gyerekeket.

– Mindenhol gondos kezek, intelligens környezet fogadja az iskolásokat. A feltételek adottak ahhoz, hogy az első osztályosok megtanuljanak számolni, írni és olvasni. Bízom abban, hogy veszik majd az akadályokat és értékes, érett felnőttekké válnak – fogalmazott a városvezető.

Szarvas Péter arról is tájékoztatott, hogy idén 11 ezer diák és 700 pedagógus kezdte el a tanévet Békéscsabán.

 

 

Rendőrség: Fontos, hogy betartsuk a közlekedési szabályokat!

A tanév első napján rendőrök, polgárőrök és úgynevezett zebra zsaruk segítettek a gyerekeknek helyesen átkelni az úttesten. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság többek között a Zebra Zsaru programmal szeretné felhívni a családok figyelmét a közlekedési szabályok betartásárára, amelyek a balesetek megelőzésében is fontos szerepet játszanak.

 

A rendőrség munkatársai és zebrazsaruk segítettek az úttesten való átkelésben. Fotó: Fazekas Róbert

 

A zebra zsarukat a helyi rendőrség munkatársai is segítették. Emellett a legfiatalabbak még egy fényvisszaverő csíkokkal ellátott hátizsákot is kaptak ajándékba. A balesetek megelőzése érdekében a forgalmas átkelőkre a rendőrséggel együttműködve a polgárőrség munkatársai is figyelnek.

Tomán Zoltán, a Békés Megyei Polgárőrség szakmai alelnöke hírportálunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy a legkisebb településtől a városokig a polgárőrök minden nap, de az iskolakezdéskor fokozottabban figyelik és segítik a gyerekeket a gyalogátkelőn való áthaladásban.

 

A rendőrség munkatársai és zebrazsaruk segítettek az úttesten való átkelésben. Fotó: Fazekas Róbert

 

Az év első tanítási napján nem csak a gyermekek, hanem a szülők figyelmét is fel szeretnék hívni a helyes közlekedésre – emelte ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

– A nyári szünet után elég nehéz visszaállni arra a napirendre, amelyet az iskolába járás jelent. Az is lehet, hogy néha sietnünk kell, hogy odaérjünk és ne késsünk el. Ugyanakkor ilyenkor is fontos, hogy a szülők példát mutassanak – még véletlenül se szaladjanak át a gyermekkel a villogó zöldön vagy az úttesten úgy, hogy közben azt mondják: még átérünk a közeledő autó előtt. Legközelebb ugyanis a gyermek ezt egyedül is megpróbálhatja, ebből pedig könnyen baleset lehet – hagnsúlyozta Vargáné Szombati Andrea r. őrnagy.

A szóvivő hozzátette: a balesetek elkerülése érdekében harminchét helyszínen biztosítanak fokozott rendőri jelenlétet. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelte azt is, hogy idén tizenegy iskolában indítják el az immár 13 éves sikeres Zebra Zsaru programot.

 

 

Kovács Andrea, Zámbori Eszter

További programok »

FEL