Beck Zoli: Ugyanabból a valóságból mindig más történeteket mesélünk

2024. október 1. 15:47 | Bere Mátyás

A garabonciás napok egyik hagyományos eseménye Beck Zoltán magyar énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója és dalszerzője, valamint író és tanár rendhagyó irodalomórája, ahova változatos témákkal érkezik a művész. Most a narratív én volt a középpontban.

A tudás átadását interaktív és modern kapcsolódási pontokkal teli csomagban hozta el Békéscsabára a pécsi zenekar énekese. A diákok és tanárok pedig örömmel várták, hogy megismerjék a tudást, amit az előadó változatos pályafutása hordoz.

– Javarészt a narratív énnel foglalkozunk ma, vagyis azzal, hogyan vagyunk képesek elmesélni a saját történetünket és a saját történetünk miért nem mindig ugyanaz, pedig feltételezhetően mi ugyanazok vagyunk, miként tán a történetünk is. Mégis mindig másik történetet mesélünk, ugyanabból a valóságból, ezalatt soha nem hazudunk – fogalmazott Beck Zoltán, majd kiemelte, hogy a témakört a popzene felől közelíti meg.

 

 

Az egyik résztvevő diák kiemelte, hogy bár nem ismeri Beck Zoltán munkásságát, nagyon nyitottan és kíváncsian várja az előadást

– A garabonciás szerintem az a hely, ahol a buli mellett van kicsikét más is, ez az irodalomóra például tökéletesen kiegészíti a rendezvényt. Attól, hogy bulizunk minden este, ez még egy kulturális fesztivál – fejtette ki Sánta Máté, diák.

A tanári oldal is örömmel fogadja Zoltán óráit már több éve, Sánta Elza Hajnalka, a Nemes Tihamér Technikum és Kollégium magyartanára elmondta, hogy már több csoporttal részt vett Beck Zoltán által tartott rendhagyó irodalomórán.

– Bármilyen osztályt hoztunk, mindig nagyon élvezték és még később is mindig visszaemlegették, hogy milyen jó volt, és kár, hogy nem ilyen minden irodalomóra. Most fiatal informatikusokkal jöttünk, de ők is nagyon nyitottak a világra, és ezzel még inkább tágul a látókörük. Sokkal több osztály szeretett volna jönni, jó volna, ha több ilyen program lenne a Garán, mert a gyerekeknek jól láthatóan igényük van rá – fogalmazott a pedagógus. 

Az óra most is, mint legtöbbször, aktív diákrészvétellel zajlott, sok bensőséges beszélgetéssel, sok vicces, vagy akár megható történettel, de ezek maradjanak a Liget Ifjúsági Tér falai között.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

További programok »

Friss hírek

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL