Csatári Bence több rádiós és televíziós műsor rocktörténeti szakértője, valamint rocktörténeti szemináriumok előadója. Doktori disszertációját a Kádár-rendszer könnyűzenei politikájáról írta, 2014-től pedig a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának történész kutatójaként vizsgálja a szocialista korszak magyarországi könnyűzenei életét.
Új könyve rendhagyó módon közelít a magyar könnyűzene történetéhez. Nem csupán az előadókról és a dalokról szól, hanem bemutatja azt az intézményrendszert és hatalmi mechanizmust is, amely hosszú időn keresztül meghatározta, mi kerülhetett a lemezjátszókra, a rádióba vagy éppen a koncertszínpadokra. A kötet ugyanakkor az egyéni és közösségi zenei élményt is középpontba állítja.
Csatári Bence – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Már a cím is kettős jelentést hordoz. A hangadók egyszerre jelentik a zenészeket, akik megszólaltatták a közönség számára fontos zenéket, és azokat a politikusokat, akik a korszakban a könnyűzenét is igyekeztek saját céljaik szolgálatába állítani. A hangfogók pedig utalnak a cenzorokra, valamint az öncenzúrára is: arra, amikor a zenészeknek, szerkesztőknek vagy más alkotóknak maguknak kellett eldönteniük, mit mondhatnak ki és mit nem – mondta az író az előadás előtt.
A beszélgetés során természetesen szóba került a szerző személyes kapcsolata is a zenével. Csatári Bence elárulta, hogy fiatal korában maga is zenélt, egyetemi évei alatt a Hydrock's nevű együttesben dobolt. A zenei élmény számára azonban nem pusztán történeti kutatási téma, hanem személyes tapasztalat is.
– A könyv egyik fontos része a hanglemezgyártás világát mutatja be, amelyben meghatározó szerepet játszottak a korszak kulturális vezetői és a lemezkiadás döntéshozói – jelentette ki.
Galéria
Szóba került Erdős Péter (a magyar popzenei világ egyik irányítója a Kádár-korszak második felében) is, akinek személye máig megosztja a magyar könnyűzene történetével foglalkozókat. A szerző arra is rámutatott, hogy miközben sok zenész később ellenzékiként vagy üldözöttként tekintett magára, számos, ma is ismert dal éppen azoknak a lemezeknek köszönhetően maradhatott fenn, amelyeket a korabeli lemezkiadó rendszer engedélyezett.
Hozzáfűzte, a kötet ugyanakkor nem áll meg a lemezeknél. Külön figyelmet kapnak a koncertek és a fesztiválok, hiszen az élő zene olyan közösségi élményt teremtett, amelyet az államhatalom sem tudott teljes mértékben kontrollálni. A könyv egy kisebb magyar fesztiváltörténetet is felvázol, miközben bemutatja a korszak kulturális rendezvényeinek sajátos világát.
A későbbi beszélgetés során Kovács Nórának a saját gyermekkori zenei élményeit is felidézte. Elmondta, hogy már egészen kicsi korában találkozott a zenével, otthon bakelitlemezeket hallgatott, és szülei révén azt is megtapasztalta, hogyan válhat a zene a családi és közösségi élet természetes részévé.
Megjelentek a hangkopók is – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Különösen emlékezetes történetként idézte fel egy 1980 decemberében átélt élményét. Hétéves gyermekként egy téli utazás során szembesült azzal, milyen tömegeket képes megmozgatni a rockzene. A sötétben, egy útlezárásnál fiatalok sokaságát látta, akik egy Beatrice koncertre igyekeztek, énekeltek és a zene köré szerveződtek. A számára akkor még nehezen értelmezhető jelenet később a korszak sajátos zenei és társadalmi viszonyainak emblematikus emlékévé vált.
Továbbá felvázolta, miképp képes ez a műfaj közösségeket formálni, emlékeket őrizni, kapcsolatokat teremteni, sőt bizonyos helyzetekben a hatalommal szemben is sajátos szabadságélményt adni. Csatári Bence könyve éppen ezért nem egyszerű zenetörténeti áttekintés, hanem annak bemutatása is, hogyan fonódott össze a politika, a kultúra és az emberek személyes zenei élménye a Kádár-korszak Magyarországán.
