Batarasii - Békéscsabán találkoztak a japán kultúra és az anime szerelmesei

2017. szeptember 16. 18:15 | Szabó Rita

Három különböző teremben, változatos és kreatív programokkal várták a japán kultúra és az anime szerelmeseit a Csabagyöngye Kulturális Központban szeptember 16-án. A Batarashii-t immár hatodik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Anime Társaság.

A klub tagjait azok a fiatalok alkotják, akik szeretik a japán kultúrát és az animék világát. A kezdetekben még csak heti rendszerességgel találkoztak, összeültek, játszottak, és eszmecserét folytattak, majd hat évvel ezelőtt az egyesület úgy döntött, egy nagyobb rendezvénnyel is kedveskedik tagoknak.

Mint megtudtuk, minden évben egyre többen jönnek, a szervezők próbálják a programokat úgy összeállítani, hogy évről-évre színvonalasabb legyen, és minél több lehetőség közül válogathassanak az érdeklődők.

Tóth Tünde a program egyik szervezője elárulta, hogy a nagyobb rendezvényeikre 200-300 fő jön el.  A Batarasii az évek múlásával nőtte ki magát, most kvízzel, retro konzollal, vetítéssel, táncszőnyeggel és előadásokkal is várták az érdeklődőket.

A rendezvény egyik látványos eleme a cosplay verseny, amikor egy anime karakter ruháját, jelmezét kell elkészíteniük a versenyzőknek. Ebben az évben ez a program is kiegészült egy úgynevezett gettocosplay versennyel, melynek adott volt a témája és a csapatoknak az előre meghatározott dolgokból kellett elkészíteniük a jelmezeket.

A társaság jövő januárban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, melyre egy hasonló nagyrendezvénnyel készülnek.

 

 

 

 

 

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL