Baran Ádám jelentős adománnyal támogatta a Szurkolók az Állatokért szervezetet

2024. február 1. 17:36 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A felelős állattartás és a Szurkolók az Állatokért Nonprofit Kft. hiánypótló tevékenységére hívta fel a figyelmet csütörtökön Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke azzal, hogy jelentős anyagi támogatást biztosított a szervezetnek.

Kedden délután vette át az egyik Békéscsaba Sportjáért kitüntetést a helyi röplabda sportegyesület elnöke. Baran Ádám az elismeréssel járó pénzjutalom egy jelentős részét már fel is ajánlotta a Szurkolók az Állatokért Nonprofit Kft. részére.

– Régóta nyomon követem a szurkolók az Szurkolók az Állatokért Nonprofit Kft. munkáját, így látom, hogy egy hiánypótló tevékenységet folytatnak, hiszen Magyarországon a felelős állattartásban nagyon komoly lemaradásunk van. Amikor megtudtam, hogy a Békéscsaba Sportjáért kitüntetéssel anyagi elismerés is jár,  nem volt kérdés számomra, hogy ez lesz az egyik szervezet, amelyet szeretnék támogatni. Fontosnak tartom kiemelni, hogy számomra az adományozás és a jótékonykodás egy anonim tevékenység és ez esetben azért teszek kivételt, mert ez a szervezet egy olyan fontos dologra hívja fel a figyelmet, mint a négylábú társainkról való gondoskodás és a felelős állattartás. Bízom benne, hogy lesznek követőim, hiszen nagyon fontos területről van szó – hangsúlyozta Baran Ádám. A helyi röplabda sportegyesület elnöke hozzátette: közel áll hozzá a szervezett szurkolói kultúra, és a hazafiasság, bajtársiasság, amely megjelenik a szervezet működésében. Örömtelinek találja, hogy szurkolói csoportok állnak ki az elesett állatokért. Továbbá az is közrejátszott a döntésében, hogy immár másfél éve maga is egy mentett kutya gazdája.

A BRSE elnöke a szervezet egyik békéscsabai tagját kereste meg az adomány kapcsán. 

– Meglepődtem a megkeresésen, de könnyű volt együtt gondolkodni Ádámmal. Az adomány egyik része az országos szervezetünkhöz kerül, majd a későbbiekben egy térségben állatokat segítő szervezetet is támogat a kitüntetéséhez járó anyagi elismeréssel. Sok elképzelésünk van az együttműködéssel kapcsolatosan. Bízom benne, hogy hosszú távon lesz létjogosultsága az elképzeléseinknek és az emberek vevők lesznek rá – mondta el Kovács Viktor, a Szurkolók az Állatokért szervezet Békés vármegyei tagja. 

A különböző hazai sportcsapatok szurkolóiból hét éve létrejött jótékonysági szervezet elsősorban a kutyaviadalok és szaporítóhelyek felszámolását tűzte ki célul, de emellett minden elesett négylábúnak segítenek.

– A napokban sajnos egy újpesti szurkoló társunknak kiégett a lakása, és ott volt három kutya, amelyből kettő elhunyt. Mi vállaltuk azt, hogy a két kutyának a hamvasztását, illetve az életben maradt kutya állatorvosi kezelésének költségét és etetését segítjük. A következő napokban 90 ezer forintot át is fogunk utalni az állatorvosoknak – mondta el Kapin Richárd. A Szurkolók az Állatokért Nonprofit Kft. alapító tagja hozzátette: jelenleg is anyagi nehézségekkel küzdenek, hiszem számos kutya orvosi költségét, a járműveik karbantartását, a szervezet működését kell finanszírozniuk. 

Az adomány mellett, amely már meg is érkezett a Szurkolók az Állatokért Nonprofit Kft. számlájára, Baran Ádám további 40 kiló kutyaeledelt is átadott a szervezetnek.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Megnyitották a 32. Jókai Napokat

A Békéscsabai Szakképzési Centrumhoz tartozó Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium 32. alkalommal rendezi meg a Jókai Napokat. A 3 napig tartó eseményt április 23-án Szarvas Péter polgármester, míg Bácsfalvi Zoltán festőművész tárlatát Herczeg Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg.
2024. április 23. 20:06
FEL