A klubok közötti kapcsolat a 2024/2025-ös szezonra vezethető vissza, amelynek apropója Szatmári Lilla kölcsönadása volt – idézi a kezdeteket a közlemény. A felek onnantól kezdve tartották a kapcsolatot, majd a folyamatok Kormos Mihály veszprémi szerepvállalásával gyorsultak fel, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülettel három bajnoki címet nyerő szakember már az MRSZ munkatársaként is aktív kapcsolatot ápolt a csabai klubbkal különböző szakmai fejlesztések terén. Tavasszal pedig Baran Ádám veszprémi látogatásával elkezdődtek a konkrét egyeztetések a leendő együttműködési megállapodás kapcsán.
– A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület feladatának, küldetésének tekinti azt, hogy sportszervezeti keretein túl sportágfejlesztési tevékenységet is ellásson. Célja az, hogy az erre nyitott sportszervezetekkel olyan együttműködést valósítson meg, amely segíti az utánpótlás-nevelés eredményesebbé tételét az abban résztvevők számára, lehetőséget nyújtson a szakmai fejlődésre, a partnerekkel közösen keresse meg azokat a tehetségeket, akik később válogatott röplabdázóként öregbíthetik nemcsak hazájuk, hanem sportszervezetük hírnevét is. A Veszprémi Egyetemi Sport Club korrekt partner, elkötelezett az utánpótlás fejlesztése mellett, illetve külön öröm, hogy a projektben többek között Kormos Mihállyal is újra együtt dolgozhatunk, akivel korábban számos szép sikert értünk el közösen – fogalmazott a BRSE elnöke.
A felek egybehangzóan kijelentették, hogy céljuk a magyar röplabdázás utánpótlás-nevelésének hatékonyabbá és eredményesebbé tétele, ezért megállapodtak az együttműködésben, valamint tevékenységüket a közösen meghatározott célok szerint igyekeznek összehangolni. Az együttműködési megállapodás mindkét fél számára kölcsönös előnyökkel jár, amely segíti a tehetséges sportolók fejlődését.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a klubok megosztják egymással a jó gyakorlataikat, tapasztalataikat, szakmai anyagaikat, továbbá részt vesznek konferenciákon (ISSC 2026), szakmai napokon, amelyeken elméleti előadások, gyakorlati sportszakmai bemutatók, és szakmai konzultációk is helyet kapnak sportvezetők, edzők, erőnléti edzők, humánkineziológus és gyógytornász szakemberek számára. Ezen felül utánpótlástornákat rendeznek együtt és a scouting tevékenységben is együttműködnek.