– Fontos, hogy az idősebb korosztályból is minél többen részt vegyenek a város életében, és véleményükkel, bölcsességükkel, élettapasztalatukkal járuljanak hozzá a település fejlődéséhez. A 2021-ben megalakult Idősügyi Tanács ezt a célt szolgálja, segítségével naprakészebbé vált az információátadás a szépkorúak és a döntéshozók között. Emellett a város pályázati forrást is biztosít a nyugdíjasokat tömörítő civil szervezetek számára – mondta el Bálint József.
Az önkormányzat több szinten igyekszik támogatni ebből a korosztályból is azokat, akiknek segítségre van szükségük. Az alpolgármester megjegyezte, hogy a szociális alapszolgáltatások és szakosított ellátások magas színvonalú biztosítása több évtizedes múltra tekint vissza Békéscsabán.
– Több száz nyugdíjas családhoz, egyedül élő időshöz jutnak el a szakembereink napi szinten az étkeztetés és házi segítségnyújtás révén. Bevásárolnak, tartják a kapcsolatot a háziorvosokkal, kiváltják a szükséges gyógyszereket, de a lakóhelyi környezeti higiénia fenntartásában is segítenek. Békéscsabán az idősek klubjait 300 fő veheti igénybe, bentlakásos idősotthoni ellátásban 388 ember részesül a városi szociális intézményekben, de az önkormányzat mellett civil és egyházi szolgáltatók is jelen vannak – sorolta a városvezető.
Bálint József beszélt arról is, hogy a rászoruló időseket lakhatási támogatással, gyógyszertámogatással, az ünnepek környékén élelmiszercsomaggal, tüzelő támogatással igyekszik segíteni az önkormányzat, a 70 év felettiek számára pedig a szén-monoxid riasztókészülékek beszerzését is segítik. Megemlítette továbbá, hogy a Békés Megyei Könyvtárban a „Netrevalók” program részeként középiskolás diákok oktatják a szépkorúakat digitális ismeretekre.
– Békéscsaba már két alkalommal elnyerte az Idősbarát Önkormányzat Díjat, legutóbb 2021-ben. Az ehhez járó 1,5 millió forint pénzjutalomból a városban működő nyugdíjas civil szervezetek kaptak számítástechnikai eszközöket – tette hozzá az alpolgármester.