Bálint József: Az önkormányzat a szünidőben is segít a rászoruló családoknak

2025. június 20. 12:30 | Mikóczy Erika

A hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű családokban élő kisgyermekek, óvodások, tanulók számára a nyár sokszor egyáltalán nem az önfeledt kikapcsolódásról szól, hanem újabb nyomasztó gond forrása lehet. Mint azt Bálint József, a szociális területért is felelős alpolgármester elmondta, Békéscsaba önkormányzata azonban nem hagyja magára a rászoruló családokat, szükség esetén térítésmentes szünidei gyermekétkeztetést nyújt az érintetteknek.

Bárkinek az életében adódhatnak olyan nehezebb időszakok, amikor még az is gondot jelent, hogy ételt tegyen az asztalra. A nevelési évben, tanévben az ilyen családokban élő gyerekek térítésmentesen, vagy igen kedvezményesen étkezhetnek abban az intézményben, ahová járnak. De mi a helyzet nyáron, amikor a bölcsődék, óvodák is hosszabb-rövidebb ideig zárva vannak, nem beszélve a hosszú iskolai szünetről?  

– Békéscsaba önkormányzata – ahogy a korábbi években – idén nyáron is térítésmentes szünidei gyermekétkeztetést nyújt. Június 30-a és augusztus 28-a között, azaz 43 munkanapon át kapnak ebédet a rászoruló, 5 hónaposnál idősebb és 18 évnél fiatalabb gyerekek. A hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családokat szeretnénk most is ezzel segíteni – tájékoztatott Bálint József.  

Az alpolgármester elmondta, hogy az étkeztetést igénylőknek ki kell tölteniük az erre rendszeresített formanyomtatványt, amelyet Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai Osztályára kell eljuttatni az 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. szám alá postai úton, vagy személyesen (e-mail: szocialis@bekescsaba.hu).  

Bálint Józseftől megtudtuk azt is, hogy az étkeztetést biztosító telephelyek Békéscsabán a következők: 1. sz. Iskolacentrum Központi Konyha, Gyulai út 53-57.; 2. sz. Általános Iskolai Napközi-otthonos Konyha, Szabó Pál tér 1/2.; 5. sz. Középiskolai Kollégiumi Konyha, Trefort u. 2/1.; Erzsébethelyi Általános Iskola Madách u. 2.; 3. sz. Bölcsőde,Wlassics sétány 4. (bölcsődés korúaknak). Az óvodás gyermekek esetében, a szülővel történő egyeztetés alapján további időpontokat és étkezést biztosító telephelyeket jelölnek ki.

– A nyári szünetben sem maradhatnak meleg étel nélkül a nehéz helyzetben élő családok gyermekei. Csak kicsit kell utánajárni, aztán június 30-ától, munkanapokon már csak vinni kell a tiszta ételhordót a gyerekek ebédjéért – tette hozzá Bálint József szociális területért is felelős alpolgármester.

További programok »

FEL