Babafa Program Békésen – Mert fából lesz az erdő!

2024. november 16. 13:21 | Bere Mátyás

Fiatal családok gyermekeikkel, babáikkal együtt ültettek fákat Békésen, így fenntartva egy 2020-ban elkezdett hagyományt. Az idei Babafa Programban kilencvenhét család igényelt fát a városban, közülük harmincöt Békés-Dánfokon ültette el azt szombaton reggel.

A békési önkormányzat 2020 tavaszán indította útjára a „Mert Fából lesz az Erdő” faültetési programot. A védőnők azóta mindig felkeresik az újszülött babák szüleit azzal, hogy egy adatlap kitöltésével facsemetét igényelhetnek kisbabájuknak.

– Az elmúlt évek tapasztalata alapján úgy látszik, hogy szeretik a családok ezt a programot. Vissza is járnak a korábban elültetett fákhoz, igénylik, hogy lássák a fát és rajta a névtáblájukat – fogalmazott Kálmán Tibor, Békés polgármestere.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

2023-ban Békés-Dánfokon ötvennyolc fát ültettek el és nyolcvannégy család vitte haza a szilvafáját. Ezzel nem mellékesen Békés ikonikus gyümölcse is része a zöld programnak.

Idén ötvenhét család a saját otthonában ülteti el a gyümölcsfát, harmincöt család pedig az önkormányzat gondozásába adja a fákat, ők Békés-Dánfokon folytatták a hagyományt.

– Bízom benne, hogy ez is erősíti a békési kötődést, mindemellett a fák ültetése is kiemelten fontos a városnak, hiszen az elmúlt években közel háromezer fát ültetettünk, melyek közül több mint ötszáz facsemete a Babafa Program részeként került közterületre és a családok otthonába – mondta a polgármester.

 

Galéria

További programok »

FEL