22 millió facsemetét ültet a kormány

2019. március 22. 18:28 | behir.hu

A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához –mondta az agrárminiszter csütörtökön Kismaroson.

Az erdők világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Nagy István elmondta, a facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent. Hozzátette, hogy az idei évben már 4800 hektárnyi erdőterület telepítésére adott engedélyt a minisztérium és jelenleg elbírálás alatt van még 1200 hektárnyi erdőt lefedő kérelem.

Az idén 6000 hektárral kívánja növelni a magyar erdők területét a tárca, amivel a levegő tisztaságához és a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzá kívánnak járulni.

A miniszter elmondta, hogy a 22 millió facsemete az erdőfrissítést szolgálja, míg a 6000 hektár az új erdőtelepítéseket. Kifejtette, hogy

Magyarország erdőterületeinek több, mint a fele, 1 millió 150 ezer hektár állami tulajdonban van, így az állami erdőgazdaságok évente több milliárd forintnyi turisztikai, közjóléti fejlesztést hajtanak végre.

Az erdésztársaságok kezelésében összesen 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola és 25 látogatóközpont található –ismertette.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
2026. január 11. 14:23
FEL