Az összes traffit beveti a rendőrség - A szemléletformálás a cél

2022. március 24. 15:56 | Erdei-Kovács Zsolt

Egy teljes napon át tartó sebességellenőrzési akciót indított a rendőrség csütörtökön reggel. A Speedmaraton néven futó, összehangolt intézkedéssorozat lényege nem a pénzbehajtás, hanem az életmentés, vagyis az, hogy a lehetséges szabályszegőket rávegyék a KRESZ előírásainak betartására.

–  Az év minden napján figyelünk arra, hogy a szabálytalankodókat, köztük a gyorshajtókat is kiszűrjük a forgalomból – kezdte mondandóját a Dobozi úton elhelyezett „háromlábú” közvetlen közelében Szombati Andrea. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette, a gyorshajtók kockázatot jelentenek, és nem csak magukat, hanem másokat is veszélybe sodornak. A Speedmaraton 24 órás, folyamatos sebességmérést jelent, s itt Békés megyében is valamennyi eszközt bevetjük – fogalmazott, kiemelve: előzetesen konkrét javaslatokat kértek a közlekedőktől arra vonatkozóan, hogy hol szeretnék, ha a rendőrség ellenőrzést végezne.

Összesen 41 felvetés érkezett, s egy híján mind érdemi volt. Volt, aki a saját utcáját javasolta sebességellenőrzési helyszínként azzal, hogy túl gyors az átmenő forgalom. Volt, aki egy-egy iskola környékén látja úgy, hogy a gyorshajtók veszélybe sodorják a gyerekeket és volt, aki az adott település határánál érzi úgy, hogy a beérkezők nem veszik el a gázt. A sebességmérési akció célja a szemléletformálás, az a fontos, hogy a közlekedők belátóak legyenek és elfogadják, hogy a gyorshajtás valóban veszélyes. A balesetet, ha már bekövetkezett, nem lehet meg nem történté tenni – fogalmazott.

Ez azért is különösen lényeges szempont, mert van, aki pénzbehajtási akcióként tekint az ilyen és ehhez hasonló rendőrségi kezdeményezésekre.

 

Szombati Andrea: a fizikát nem lehet becsapni - Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Szombati Andrea erre a felvetésre azt emelte ki, hogy a rendőrség kezében a pénzbírság kiszabásának lehetősége nem cél, hanem eszköz, mégpedig az elgondolkodtatás eszköze. Ez azokra vonatkozóan lehet eszköz, akiknél a szemléletformálással nem lehet célt érni. A Speedmaraton is arról szól, hogy beszélnek a gyorshajtás veszélyeiről és kérik a közlekedőket arra, hogy ezt ne tegyék. Ne tegyék azért, mert saját magukat veszélybe sodorják, és ne tegyék azért, mert ezzel másokat is veszélyeztetnek. Sokszor családtagok, gyerekek ülnek az autóban, ez megfontoltságra, szabálykövetésre kell intsen mindenkit – foglalta össze.

Értük és a többi közlekedőért is felelősséggel tartozunk. A közúti közlekedés nem elszigetelt cselekvés, nem úgy kell elképzelni, hogy bárhova elindulok és ott csak én vagyok. A rossz döntéseinkkel, felelőtlen, szabálytalan magatartásunkkal másoknak is árthatunk és bizony életek múlhatnak ezen, a szabályok, a sebességhatárok betartásán. Figyelnünk kell másokra is – hangsúlyozta, kiegészítve, hogy a fizika törvényeit nem lehet becsapni. Néhány kilométer/órás többlet is okozhat gondot, ha rövid idő alatt kell megállni. Probléma sosem akkor van, amikor lehet haladni, baj akkor lehet, ha gyorsan kell állóra fékezni.

A Speedmaraton Dobozi úti helyszínén készített fotókat Such Tamás fotóriporter jegyzi.

 

Galéria

További programok »

FEL