Az autósokat is meglepte a Mikulás

2022. december 6. 16:10 | Vári Bianka

A közúti közlekedők nemcsak a maguk, hanem mások biztonságáért is felelnek, ezért fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat. A rendőrség az év minden napján végez ellenőrzéseket, Mikulás nap alkalmából pedig meglepetéssel készült a szabályosan közlekedőknek.

Kedd reggel a forgalmas Szarvasi úton egymás után állították meg az autósokat a rendőrség munkatársai. Mint az év minden napján, most is a szabálytalanul közlekedőket igyekeztek kiszűrni a forgalomból, hiszen aki így vezet, magára és másokra is veszélyes. 

– Ugyanakkor ilyenkor, Mikulás napján egy kis ajándékkal is készülünk. Természetesen az a célunk, hogy találkozzunk a közlekedőkkel, és azokat részesítsük egy kis meglepetésben, akik valóban sokat tesznek azért, hogy ők maguk biztonságosan közlekedjenek, és odafigyeljenek másokra is – fogalmazott a rendőrség szóvivője, dr. Szombati Andrea.

Akinél az ellenőrzés alatt mindent rendben találtak, annak a Mikulás ajándékot adott. A puttonyból fényvisszaverő prizmák, jégkaparók, és oktató füzetek találtak gazdára. Az apró figyelmesség sokakat meglepetésként ért, de az ajándéknak mindenki örült. 

– Szerintem jó dolog, mert ha valaki jól viselkedik, akkor nemcsak büntetőpontot adnak, hanem ajándékot is – véli Lung Béla, aki szintén ajándékkal hajthatott tovább.

A szóvivő elmondta, hogy az autósok ilyenkor rendszerint megköszönik a rendőrök munkáját, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy mindannyian biztonságban hazaérjünk.

További programok »

Itthon

Hétfőn hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:20
FEL