Az összefogás útján a térségért

2016. május 5. 15:27 | behir.hu

Orosháza adott otthont a Dél Békés Jövőjéért Szövetség alapító közgyűlésének. A szervezet harminckét alapító taggal jött létre, a térség két társulása mellett önkormányzatok, gazdasági társaságok, egyesületek és alapítványok közös munkájával. 

A szövetségi összefogás célja a térség jövőjének építése annak érdekében, hogy a fiatalok otthonra és megélhetésre találjanak a megyében. Mintegy 200 elkötelezett szakember dolgozik egy olyan koncepción, amelyben figyelembe veszik a települések adottságait, a lakosság, és főként a fiatalok igényeit. Összesen tizenhat témakört érintenek a munka során, többek között az oktatás-képzés, a munkahelyteremtés, az egészséges helyi társadalom, a mezőgazdaság és az iparfejlesztés kérdésköre is középpontba kerül.

A Calendula Terv kidolgozását koordináló, végrehajtását segítő szövetség május 5-i alakuló ülésén Simonka György országgyűlési képviselőt választották. Alelnökei dr. Garay Rita, Tótkomlós polgármestere, dr. Nagy Béla György, Medgyesegyháza polgármestere és ifj. Zsiga Zsolt karate világbajnok.

- Külön-külön az elmúlt időszakban nem sikerült megállítani a hátrányos helyzetbe való zuhanást, egyre rosszabb helyzetben vagyunk itt Dél-Békésben. Ugyanakkor most, közösen, együtt az önkormányzatokkal, politikai alaptól jóval feljebb lépve, magasabb szinten együttműködve, egy koncepció mentén képesek vagyunk letenni az asztalra egy olyan tervet, amivel meg tudjuk állítani az elvándorlást – hangsúlyozta Simonka György, a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség elnöke.

FEL