Az országosnál kevesebb az új lakás Békésben, de a lakásállomány korszerű

2023. augusztus 10. 18:47 | Vári Bianka

Országos szinten 190 ezerrel nőtt a lakásállomány a 2011-es népszámlálás óta. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Békés vármegyében az országos átlag alatt van az új lakások aránya, az ingatlanok korszerűsége azonban megegyezik az országos átlagéval.

Bár országosan jelentős mértékben gyarapodott a lakásállomány, a keleti országrészben mérsékelt volt a növekedés, sőt, Nógrádban és Békésben még kicsit csökkent is a lakások száma, vagyis kevesebb új ingatlan épült, mint amennyit megszüntettek, vagy lebontottak.

– Összesen Békés vármegyében 138 818 lakott ingatlant tudtunk összeszámolni. Ezeknek az ingatlanoknak a 95 százaléka összkomfortos, vagy komfortos. A szomszédos vármegyékkel összehasonlítva azt látjuk, hogy ez az érték lényegében megegyezik Hajdú-Biharéval, de kis mértékben elmarad a Csongrád-Csanádban mért számoktól, és meghaladja a Jász-Nagykun Szolnok arányait – számolt be a KSH szóvivője, Csányi Zoltán. 

A vármegyében a lakások többsége, összesen a háromnegyed része a második világháború és az ezredforduló között épült. A kétezres években épült lakások aránya Békésben 6 százalék, ami kevesebb, mint amit Csongrád-Csanádban, vagy Hajdú-Biharban mértek, ahol 11 és 15 volt ez az arány.

Légkondicionáló berendezés minden 4. lakásban található, valamint 4 százalék azoknak a háznaknak az aránya, amelyek fel vannak szerelve napelemmel is. Mindkét érték megegyezik az országos átlaggal. A háztartások 70 százaléka 2 vagy 3 szobás lakásokban él, az ennél nagyobb, 4, vagy több szobás lakások aránya 24 százalék. A legtöbb lakott lakásban 1 fő él, 100-ból átlagosan 37 ilyen lakást számláltak meg, további 30 lakásban ketten, 33-ban pedig 3-an, vagy annál is többen laknak.

További programok »

FEL