A békéscsabai Moravszki Réka és férje János meddőség miatt próbálkoztak több mindennel, de végül tizenöt hónapja az örökbefogadás, a kis Hedvig (Hédi) hozta meg számukra a boldogságot.
– Hogyan kezdődött ez a történet önöknél?
– Magyarországon az emberek jelentős része meddőség miatt vág bele az örökbefogadásba, itt nem jellemző az, hogy karitatív céllal fogadnak örökbe gyermekeket. Mi is a meddőség miatt jutottunk erre a döntésre. Előtte volt inszeminációnk, lombikkezelésünk, volt egy terhességem is, ami a tizennegyedik héten vetéléssel végződött. Ez nagyon megviselt lelkileg és fizikailag. Kellett egy év, mire fel tudtuk dolgozni. Utána döntöttünk úgy, hogy – bár még lett volna lehetőségünk lombikkezelésre – nem megyünk tovább, hanem inkább örökbefogadunk gyermeket, ahogy erre már korábban is gondoltunk.
– Az elhatározástól a konkrét örökbefogadásig milyen út vezetett?
– Az első lépés az volt, hogy lakóhely szerint illetékes területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál jelentkeztünk örökbefogadási szándékkal. Ott elbeszélgettek velünk, felvették az adatainkat. Ennek az a menete, hogy ha a beszélgetés alatt úgy dönt a házaspár, hogy elindulna az úton, akkor be kell nyújtania egy kérelmet, ezt meg is tettük. Ezt követően volt környezettanulmány, pszichológiai alkalmassági vizsgálat, orvosi alkalmassági vizsgálat. Miután ezek megvoltak, az anyagunk a gyámhivatalba került. Ők is kijöttek környezettanulmányra és elbeszélgettek velünk. Ezt követően kaptunk egy alkalmassági határozatot. De a várakozás gyakorlatilag már akkor elindult, amikor az első beszélgetés megtörtént.
– Mennyi idő telt el attól kezdve, hogy a várólistára kerültek, addig, amíg hívás érkezett a babáról?
– Az állami rendszerben az ember bekerül egy sorszámmal a listára. Ezen kívül, ha újszülöttet szeretne valaki örökbefogadni, civil szervezetekhez is jelentkezhet. Mi három civil szervezethez jelentkeztünk, és végül minket az egyik civil szervezettől hívtak. 2015 novemberétől 2018 júliusáig kellett várnunk, ekkor hívtak minket. Ez egyébként egy újszülött esetében rövid várakozásnak számít.
– Hogyan történt az első találkozás a gyermekükkel, és mi volt a teendő ezután?
– Felhívott az alapítvány elnöke, hogy van egy kisbaba, aki akkor már megszületett. Ennél az alapítványnál ez volt a dolgok menete, de van, ahol már a szülés előtt találkozhat az örökbe fogadó szülő a szülőanyával, és ott lehet a gyermek születésénél. Hédi azonban már egyhetes volt, amikor hívtak bennünket. Másnap mehettünk is Budapestre, a kórházba, megnézni őt. Mivel civil szervezeten keresztül nyílt örökbe fogadás lehetséges csak, rá két napra a gyámhivatalban nyilatkoztunk a szülőanyával együtt. Ő arról, hogy lemond a babáról, mi pedig arról, hogy örökbe fogadjuk. Pár nap múlva erről megvolt a papírunk is. Az első találkozás után 6-7 nappal már otthon voltunk a Hédivel.
– Milyen érzés volt, amikor megtudták, hogy hazavihetik a babát?
– Leírhatatlanul örültünk. Már amikor először megláttuk, akkor is elsírtuk magunkat. Hiába vártunk közel három évet arra bizonyos hívásra, mégis amikor megtörtént, szinte alig fogtuk fel.
– Hogyan tudtak felkészülni a kicsi fogadására? Aki várandós, annak erre van kilenc hónapja, de így a telefonhívás után szinte már készen is kellett állni?
– Azért erre is lehetett készülni. Tudtuk, hogy 0-6 hónapos gyermekre várunk, így a nagyobb dolgokat, mint például a bútor és a babakocsi, már meg tudtuk venni előre. Azért így is volt pár körünk a bababoltban. A ruhákat, cumis üveget, a szükséges dolgokat gyorsan beszereztük.
– Hédi most már 15 hónapos. Hogyan telt ez az idő, gyermekes családként?
– Nagyon-nagyon boldogok vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy Hédivel nagy szerencsénk van. Emellett persze nagyon fáradt is vagyok, mert temperamentumos a kislányunk. Amikor érte mentünk a kórházba, a csecsemős nővér úgy fogalmazott, hogy egy honfoglaló magyart hozunk haza, igaza volt… De azzal, hogy ő velünk van, egy hatalmas súly le is került a vállunkról. Mindent egybevetve hosszú ideje készültünk arra, hogy szülők legyünk – közben szinte az összes barátunknak született gyermeke – és úgy érezzük, Hédivel most már teljes lett az életünk.
– Van-e ilyenkor valamilyen után-követés a gyermekvédelem részéről?
– Mivel újszülött babáról volt szó, születése után hat hétig a szülőanyja még visszakérhette volna. Nem így történt, így lezárult az örökbefogadás. Akkor kaptunk egy határozatot, és onnantól kezdve másfél évre szól az utánkövetés.
– Sokan járnak hasonló cipőben, mint önök még Hédi érkezése előtt, de félnek az örökbefogadástól. Mit javasolna nekik?
– Látom, hogy sokan nagyon-nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy vér szerinti gyermekük legyen, és elmennek akár a tizenötödik lombikra is. Ez fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő. Nekünk volt öt inszeminációnk és egy lombikunk – ma már azt mondom, hamarabb az örökbefogadás mellett kellet volna döntenünk. Úgy érzem, akkor sem tudnám jobban szeretni a kislányomat, ha én szültem volna.
