Az öltöztető után a szerző egy újabb darabja kerül a Jókai színház színpadára

2024. december 17. 19:36 | Kintner Nikolett

Varsányi Anna: Legjobb barátnők című vígjátékának olvasópróbáján jártunk. A történet két barátnő életét dolgozza fel, melyet egy rózsadombi villa nappalijában kísérhet figyelemmel a közönség, Szilágyi Annamária rendezésében.

Varsányi Anna: Az öltöztető című művét már sikerre vitte a Jókai színház társulata, amely szintén stúdiódarabként debütált az intézmény Házi Színpadán. A szerző tollából származó Legjobb barátnők egy barátság története és arról szól, hogyan működik együtt két teljesen eltérő karakter egy ilyen kapcsolatban.

-  Egyszer csak kipattant a fejemből két elég bizarr mozzanat: a történet eleje és a vége, a közte lévő részeket pedig kitöltöttem. A lányok karaktere nagyon különböző, de mindketten szerencsétlenek, csak mindketten másképp. Ez a kétféle szerencsétlenség találkozik össze - fogalmazott a szerző.

Varsányi Anna lassan 10 éve ír darabokat, emellett jelmez- és díszlettervezőként is dolgozik, valamint a Szegedi Nemzeti Színház dramaturgja. Elárulta, hogy modern, letisztult díszlettel készült, ami tökéletesen passzol a történet helyszínéhez.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

- Általában törekszem arra, hogy erős vizuális hatása legyen a díszletnek. Ezt a látványt is a képzőművészet felől ragadom meg. Könnyű dolgom volt, mert egy gazdag nő rózsadombi lakását kellett megjelenítenem, aminek színes, ugyanakkor letisztult a formavilága.

Szilágyi Annamária színművész, a darab rendezője ként elmondta, hogy a darab számos humoros és komikus szituációt tartogat, mégis drámai a történet végkifejlete.

- A kérdés az, hogy valóban a legjobb barátnők-e? Ezt szerintem általában fel lehet tenni minden baráti kapcsolatnál. Sokszor utólag derül ki hogy vajon elmondtam-e egy-egy problémát a másiknak, megbízok-e benne, el merem-e mondani? Olyan sok mindentől függ, hogy az ember mitől lesz barát, és ezeket a kérdéseket boncolgatja ez a darab is - fejtette ki az előadás rendezője.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

Szilágyi Annamária elmondta, hogy nagyon várja a közös munkát, hiszen az Elzát és Nellit alakító Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színművésznőkkel már hosszú évekre visszanyúló baráti kapcsolatuk van.

Az évekkel ezelőtt megrendelésre készült mű egyébként már két sikeres premierrel is büszkéledhet, Szegeden és Pécsett. Békéscsabán a tervek szerint 2025. január 29-től láthatja majd a közönség az előadást, Jókai színház Házi Színpadán.

Galéria

 

További programok »

FEL