– A világ minden pontjáról érkeztek a szigorú felvételi kritériumoknak megfelelő zenész növendékek a Lake Luzerne város melletti természetvédelmi parkba – mondja Kalmár Zoltán harsonaművész. – Noha Szalontai István növendékünk is felvételt nyert tenorharsonán, de ő végül nem tudott részt venni a táborban, mert időközben basszusharsonára váltott.
Hozzáteszi, az intenzív tehetséggondozó program keretén belül naponta reggel nyolc és délután három óra között kamarazenei és szimfonikus zenekari foglalkozáson vettek részt. Továbbá szabadidejükben vadvízi evezéssel, sziklamászással, különböző kreatív programokkal színesítették a mindennapjaikat.
Érdekességként megemlíti, hogy a gyerekek el voltak zárva a külvilágtól és heti egyszer telefonálhattak haza. Egyrészt mert korábban előfordult, hogy személyiségi jogokat sértő képek kerültek fel a világhálóra, illetve a hagyományos, mobilmentes tábori élet jobban erősíti az összetartozást.
Kérdésemre, hogy miben különbözik az Egyesült Államok-beli harsonaoktatás az európaitól, Nagy Kristóf elmondja, a személyes főtárgy órákban nehéz a különbséget keresni, mert minden tanár a saját stílusában tanít, ami lehet, hogy egy amerikai tanárnak olyan, mint egy európainak vagy akár fordítva. Amerikában sokkal inkább a közös kamarazenélésre fektetik a hangsúlyt és úgy ezzel próbálják segíteni a szólókarriert is.
Továbbá Kalmár Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik szakmai, lelki és anyagi támogatásukkal segítették a három ifjú tehetséget, hogy először léphessenek a „világot jelentő deszkára”. – Külön köszönet dr. Szokody Anikónak, valamint az evangélikus egyháznak a repülőjegyekre szervezett adománygyűjtő események szervezéséért – fűzi hozzá.
(A harsonás kép jobb szélén Kalmár Zoltán)
