Az MSZP közleménye a kistérségi ügyről és az Öveges ügyről

2016. december 28. 05:16 | Mikóczy Erika

 

Az MSZP Békés Megyei 1. Választókerületi Helyi Szervezete nevében Miklós Attila elnök egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. A közleményt az alábbiakban olvashatják:

 

„A kistérségi-ügy és az Öveges-ügy. Közös bennük, hogy mindkettőben új információkat kaptunk ebben a hónapban. Közös bennük, hogy mindkettő esetében feltételezhetően kár érte Békéscsaba önkormányzatát.

A kistérségi-ügyben „a 2011 novembere és 2015 júniusa között kötött szerződések (melyből „csak” a Joghatás Kft. cirka 116 millióhoz, az egész kör pedig 167 millióhoz jutott)” keltettek gyanút. Az Öveges-programban 49 millió forintot kellett visszafizetni városunknak. Mindkét ügyben született feljelentés. Eddig az a különbség az ügyekben, hogy a kistérségi-ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást csalás, hanyag kezelés, hűtlen kezelés és számviteli fegyelem megsértése ügyében. Az Öveges-programmal kapcsolatban a Nemzeti Nyomozóiroda megállapította a bűnszövetségben elkövetett csalás gyanúját és az Ügyészség tovább folytatja a nyomozást.

Szintén közös vonása az ügyeknek, hogy jól körülhatárolható érdekkörök jutottak megrendeléshez. Közös vonás továbbá, hogy egyik sem valósulhatott volna meg az előző békéscsabai polgármester hathatós segítsége nélkül.  A Kistérségi Társulásnak Vantara Gyula volt az elnöke az ominózus időszakban és városunk polgármestereként az Öveges-program meghívásos pályázataira is rálátása volt. A meghívásos pályázatok során pedig sorra azt tapasztaltuk, hogy sok esetben ő maga volt, aki kijelölte a közbeszerzési eljárásra meghívandó cégeket.

Úgy gondolom, hogy az önkormányzat egyik ügyben sem merítette még ki a jogi lehetőségeket, hogy megtalálja a vagyoni hátrány okozásának felelőseit. Az előző polgármester idején okozott károkat nehéz lesz helyreállítani. Mindkét aggályos ügy szorosan kapcsolódik városunk előző polgármesteréhez, a tisztánlátásban pedig a mostani városvezető tudna a legtöbbet tenni…

Ha valóban az élére állna az ügyek kivizsgálásának.

 

A Magyar Szocialista Párt Békés Megyei 1. Választókerületi Helyi Szervezete nevében:

Miklós Attila, elnök"

FEL