Az MCC ott kezdődik, ahol a hagyományos nappali oktatás véget ér

2022. január 14. 09:43 | Such Tamás

1996-ban a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC) azzal a szándékkal alapították, hogy segítsék és támogassák a legtehetségesebb magyar fiatalokat. A fővárosi alapítvány az utóbbi negyedszázadban a kezdeti, négyfős diáklétszámot szó szerint megezerszerezte.

Ma már 14 magyarországi és kilenc Kárpát-medencei helyszínen működik MCC „bázis”. Céljuk, hogy az a fajta tudás, ami a fővárosban régóta elérhető – kiváló oktatókkal, külföldi vendégprofesszorokkal – a teljes történelmi Magyarország területén mindenki számára hozzáférhető legyen.

A képzés 10 éves kortól az egyetem végéig, sőt azon túlmenően is zajlik. Ars poeticájuk: az MCC ott kezdődik, ahol a hagyományos, nappali oktatás véget ér.

Mathias Corvinus Collegium Orbán Balázs

Orbán Balázs miniszterhelyettes, az MCC kuratóriumi elnöke a hivatalos átadón – Fotó: BMC


A békéscsabai központ az elmúlt év szeptemberben nyitotta meg a kapuit. Mittag Mónika képviselet-vezető elmondta, hogy Csabán – mivel nem egyetemi város – kétféle képzés működik. Az egyik a Fiatal Tehetség Program (FIT), amely élményalapú oktatást nyújt a 10-14 éves korosztályoknak; illetve a Középiskolás Program (KP) pedig a középiskolai tananyagot kiegészítve segít a diákoknak a pályaválasztásban és a továbbtanulásban.

– A FIT-nek köszönhetően a diákok számára élményalapú, hétvégi programokat szervezünk, ahol többek között megtanulhatnak újraéleszteni, pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el, megismerkedhetnek a robotika tudományával, sőt, még a jövőkutatás rejtelmeibe is betekinthetnek. Békéscsabán a FIT egyelőre csak ötödikesekkel foglalkozik, mert a képzés felmenőrendszerben működik – fogalmazott Mittag Mónika. Hozzáfűzte, hogy a KP-ban részt vevő diákoknál már hangsúlyosan megjelennek az idegen nyelvek, a csoportmunkára épülő feladatok, valamint a személyes erősségek azonosítása, mely a pályaválasztás szempontjából kulcsfontosságú.

Azonfelül a tanulmányaikat kiegészítő, különböző online kurzusok közül választhatnak. Tetszőlegesen elvégezhető bármennyi kurzus az érettségi idejéig. Minden sikeres kurzus elvégzését követően programbizonyítványt állítanak ki, amely később előny lehet a továbbtanulásban, pályázatok megírásában.

 

Mathias Corvinus Collegium - Fotó: BMC

Többgenerációs képzések zajlanak az MCC-nél – Fotó: BMC

 

– Minden héten csütörtökönként vagy péntekenként klubdélutánt tartunk, valamint havonta 2-3 nagyobb rendezvény szervezünk. Az előző félévben már több mint 20 zártkörű és nyílt előadást tartottunk itt a békéscsabai képzési központban. Az eddig meghívott vendégprofesszorok szerteágazó témákban, például a nukleáris energiától a filmklubon át a véleménynyilvánítás szabadságáig tartottak már előadást – ismertette a képviselet-vezető. Elmondása szerint az MCC az egyetemi városokban egy olyan pártfogó légkört biztosít a diákjainak, amely épít a magas színvonalú egyetemi tanulmányaikra, de olyan plusz ismeretekkel kiegészítve, amellyel az oktatásban nem találkoznak.

Azonfelül ingyenes lakhatást biztosítanak a nagy egyetemi MCC központokban, valamint szabadidős programokkal is színesítik mindennapjaikat: vitaklubokon, táborokban, nemzetközi tanulmányutakon vehetnek részt.

– Középiskolás diákjaink közül többen már az előző félévben részt vehettek ingyenes nemzetközi tanulmányutakon is, Frankfurtot, Brüsszelt és Londont látogatták meg, ezen kívül, a gyerekek minden nyáron a révfülöpi táborunkban ingyen táborozhatnak – fűzi hozzá.

További programok »

Itthon

Megtévesztéssel jutott láncfűrészhez egy kétegyházi férfi

Kisebb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 30 éves büntetlen előéletű kétegyházi férfival szemben, aki megtévesztéssel jutott egy 250 ezer forint értékű láncfűrészhez és azt nem adta vissza.
19:34
FEL