Az írás éltető ereje

Péter Erika, a Békés Megyei Prima-díjas költő missziója, hogy megszerettesse a verseket már egészen pici korban a gyerekekkel.

Mi vezetett az íráshoz?

Már gyerekként írtam rímeket, de akkor még senki nem gondolta, hogy egyszer költő leszek. Majd óvónőként írtam farsangi bálokra rímekbe szedett sorokat a gyerekeknek. Később vettem egy fekete könyvet, az addigi papírlapok helyett, amibe már komolyabb hangvételű írások kerültek.

Volt idő mikor hallgatott a tollam, majd antológiába kezdtem írni, és egyre többen voltak kíváncsiak az én verseimre. Így született meg 10 évvel ezelőtt az első kötetem „Mindörökké mosoly” címmel, ami inkább egy önterápia volt. A gyerekverses kötetek csak ezután jelentek meg.

Hogyan születnek a verseid?

Más lénnyé válok, mikor verset írok. Bennem él egy gyermeki és egy komoly felnőtt én. Ha gyerekeknek írok, olyankor én magam is gyermekké válok, ilyenkor „gyerekzeteket” írok, ha pedig felnőtt versek fogalmazódnak meg bennem, akkor „lélekzetek” születnek.

Többnyire miről szólnak a verseid?

Igyekszem mai témákat elővenni, ami a gyerekeket is érdekli, ilyen például a bukósisakos sün, a pizzafutár csiga, vagy a nyakatekert zsiráf.

A „Zabfalók” című lovas könyvem úgy született, hogy megkérdeztem a gyerekeket, mi a kedvenc állatuk, és az egyikük a lovat mondta. Innen jött az ötlet, hogy írok egy könyvet, ami csak a lovakról fog szólni. Azt mondják a lovakat megismerni egy élet is kevés, én két évig ismerkedtem velük a verseimhez.

Mennyire fontos neked, hogy ki illusztrálja a könyveidet?

Nagyon fontos számomra, hogy aki a verseimhez képeket készít, az ne csak jól tudjon rajzolni, hanem egymás lelkére is érezzünk.

Hogyan képzeljünk el téged a hétköznapokban?

Állandó utazásban, mozgásban vagyok, de a fellépések mindig feltöltenek, ilyenkor nemcsak a gyerekektől, hanem a felnőttektől is rengeteg örömöt kapok.

Nyáron jelent meg legújabb önéletrajzi ihletésű könyved „Elpattant zongorahúr” címmel, mesélnél róla?

Négy évvel ezelőtt merült fel bennem a regény gondolata, úgy éreztem, meg kell írnom, hogy van olyan ember, akire annyit mért a sors, mint Annára, és mégis képes felállni. Remélem tanulságul szolgál másoknak ez a történet, és az olvasóktól is ezt a visszajelzést kapom.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Utazni fogunk a férjemmel, mert akkor emberek között vagyunk, nem ketten szomorkodunk. És írok, mert a versek forognak bennem, nem lehet, és nem is akarom visszatartani.

Vágvölgyi Nóra