Domonkos Csaba élettani vezető elmondta, először a nagy korosztályok kezdenek, majd a középső korosztályokban (U11-U14) szereplő csapatok érkeznek az erőnléti feladatokhoz, a sort a kis korosztályok csoportjai (U7-U10) zárják. Hozzátette, minden szekció különböző feladatokat kap, más-más fejlesztési területet céloznak meg a szakemberek.
– Korosztályonként más-más feladatokat adunk nekik. A kicsiknél még inkább mozgásfejlesztésről beszélhetünk, a középső korosztályoknál már egy komplex, mozgásmintákkal tarkított fejlesztés valósul meg. Itt készítjük fel őket arra, hogy amikor felkerülnek nagykorosztályokba, akkor már ne kelljen azzal foglalkozni, hogy az alapokat elsajátítsák, hanem már tudunk fokozatosan építkezni – ismertette Domonkos Csaba. Hozzátette, az edzések alatt a játékosok gyorsaságára, állóképességére és erőfejlesztésére is egyaránt odafigyelnek.

A szakember aláhúzta, minden sportágban, így a labdarúgásban is megfigyelhető, hogy egyre inkább hangsúlyt kap a játékosok fizikalitása, ezért is vezették be egy évvel ezelőtt ezt a fejlesztési programot.
Domonkos Csaba hangsúlyozta, a szakemberek rendszeresen monitorozzák a játékosokat, de emellett évente négyszer egy átfogó mérést is megcsinálnak. Az adatok azt mutatják, hogy jó úton haladnak a fejlesztések.

A játékosok is érzik az edzések jótékony hatását, ezért kiváló mentalitással és erőbedobással végzik gyakorlataikat. Sinka Zoltán Ádám aláhúzta, nagyon jó a program, nagyon sok mindenben fejlődtek, amely a mérkőzéseken is látszik.
– A párharcokba is keményebben megyünk bele. Sokat tanultunk, egyre erősödünk, az egész mérkőzés dinamikája is gyorsabb lett. Mi is gyorsultunk, dinamikusabbak lettünk, ennek hatására pedig általában minden párharcot megnyerünk – foglalta össze Sinka Zoltán Ádám.

Az U14-es csapat játékosa hangsúlyozta, minden futballjátékos tudja, a felnőtt futball szintjének eléréséhez lépést kell tartani a hazai és nemzetközi mezőnnyel, amelyben egyre nagyobb és szélesebb szerepet kap az egyéni fizikalitás és erőnlét.