Az Erkel gimnázium és az 5. számú suli vehette át Gyulán a Diáksport vándorkupát

2024. december 4. 18:45 | Bimbó Lajos

A gyulai Vigadóban tartották a 2023/2024-es tanév Diáksport vándorkupájának eredményhirdetését és díjátadóját december 3-án. Az idei évben a gyulai általános és középiskolák pontversenyének legfényesebb díjait az 5. sz. általános iskola és az Erkel Ferenc-gimnázium képviselője vehette át.

Az elismeréseket az adott tanévben lezajlott diákolimpiai versenyek összesített eredményei alapján, meghatározott pontrendszer szerint ítélik oda a legjobban teljesítő gyulai iskoláknak.

Kónya István alpolgármester beszédében aláhúzta, az elismerés nemcsak a diákok eredményeinek, hanem a felkészítő tanárok áldozatos munkájának is szól. Az ő odaadásuk és elkötelezettségük nélkül nem születnének meg ezek az eredmények.

Vincze József, a Magyar Diáksport Szövetség Dél-alföldi Regionális Irodájának vezetője is csatlakozott, az előző gondolatmenethez. Mint mondta most nem a diákok teljesítményét, hanem a testnevelőkét ünneplik meg.

– Az egész év folyamán keményen dolgoztak, és most itt az alkalom, hogy egy pillanatra megálljunk, és elismerjük mindazt, amit elértek. Önök nem csupán a diákokat tanítják, hanem saját maguk is folyamatos fejlődésen mennek keresztül – és lássuk be, egész jók benne! Idén is sikerült olyan eredményeket elérni, amelyek méltán töltik el az adott közösségeket büszkeséggel. Minden egyes versenyen, sporteseményen és próbán megmutatták, hogy nemcsak a diákok, hanem az oktatók is igazi győztesek – fogalmazta meg Vincze József.

Az alapfokú köznevelési intézmények között a pontversenyben az 5. számú általános iskola végzett az élen, megelőzve a Gyulai Implom József Általános Iskolát és a Magvető Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodát.

 

 

A középfokú köznevelési intézmények közötti verseny első helyezettje a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium lett, Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium és a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum előtt végezve.

Az elismeréseket Nagy Katalin igazgatóhelyettes és Zámori Ida főigazgató vette át Kónya István alpolgármestertől és Kiss Tamásné sportért felelős tanácsnoktól.

További programok »

Friss hírek

Hitelesség, Európaiság, Protokoll – Görög Ibolya tartott előadást Békéscsabán

Az ország legtapasztaltabb protokoll szakembere az őszi turnéja során látogatott el Békéscsabára, a Csabagyöngye Kulturális Központba azzal a céllal, hogy a hitelességünkhöz a viselkedésünket érintő jó tanácsokkal lásson el mindenkit. Az estén azokról az illemszabályokról beszélt, amelyek megkönnyítik a hétköznapi együttélésünket, de az üzleti életben is előnyünkre válnak.
2024. december 4. 19:39
FEL