Testnevelőket és iskolákat díjazott Békés Vármegyei Diáksport Egyesület

2024. december 16. 13:00 | behir.hu

A gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnya adott otthont a Békés Vármegyei Diáksport Egyesület díjátadó ünnepségének, amelyen a Diákolimpia versenyrendszerben közreműködő testnevelőket és intézményeket ismertek el.

A Belügyminisztérium támogatásával a Békés Vármegyei Diáksport Egyesület elnöksége a Diáksport Bizottságok javaslatára a vármegye 8 körzetéből a 2023/2024-es tanév eredményei alapján 1-1 „körzet testnevelője” elismerést adott át, valamint díjazta ugyanezen tanév „fiatal vármegyei testnevelőjét”.

Békéscsaba és körzete testnevelőjeként Tulkán Zsolt, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium testnevelője vehette át elismerését. Az intézmények közötti versenyben az aktivitási mutatók alapján a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola az általános iskolák között a második helyen végzett, a középiskolák mezőnyében az Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium a harmadik helyen fejezte be a diákolimpiai évet.

 

 

Díjazottak:

Békéscsaba és körzete testnevelői díjban részesült:

Tulkán Zsolt, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium testnevelője

Orosháza és körzete testnevelői díjban részesült:

Varga Szabolcs, az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény testnevelője

Gyula és körzete testnevelői díjban részesült:

Dávid Szilvia, Magvető Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda testnevelője

Mezőhegyes és körzete testnevelői díjban részesült:

Zsadány-Fekete Gabriella, a medgyesegyházi Schéner Mihály Evangélikus Általános Iskola testnevelője

Szeghalom és körzete testnevelői díjban részesült:

Pántya-Nagy Csilla, a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola testnevelő tanára

Gyomaendrőd és körzete testnevelői díjban részesült:

Cs. Nagy Balázs, a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola testnevelő tanára

Szarvas és körzete testnevelői díjban részesült:

Sztankovits Lászlóné, a békésszentandrási Hunyadi János Katolikus Általános Iskola testnevelő tanára

Békés és körzete testnevelői díjban részesült:

Békési Rita, a békési Szegedi Kis István Református Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanára

Békés Vármegye fiatal testnevelője díjban részesült:

Rékasi Richárd, a csorvási Gulyás Mihály Általános Iskola testnevelője

 

 

Az általános iskolák kategóriájában harmadik helyen végzett a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Második helyezést ért el az aktivitási mutatók alapján a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola. A legaktívabb intézmény ebben a kategóriában a Gyulai Implom József Általános Iskola, és Tagintézménye, az 5.Sz. Általános Iskola és Sportiskola.

A középiskolák mezőnyében harmadik helyen végzett a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium, második helyen a Gyulai Göndöcs Benedek Katolikus Technikum intézménye, míg a legelőkelőbb helyet a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium szerezte meg.

Kisiskolák kategóriában a Kaszaperi Mátyás Király Katolikus Általános Iskola részesült díjazásban.

A díjátadáson Molnár Sándor, a Békés Vármegyei Közgyűlés elnöke, Kónya István, Gyula város sportért felelős alpolgármestere, Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, dr. Demecs Lívia, a Békéscsabai Tankerülti Központ szakmai vezetője, Kiss Tamásné, Gyula város sportért felelős tanácsnoka, Vincze József, a Magyar Diáksport Szövetség Dél-alföldi regionális irodájának vezetője és Szabóné Csendes Ildikó, a Békés Vármegyei Diáksport Egyesület elnöke vett részt.

Forrás és képek: Békés Vármegyei Diáksport Egyesület

További programok »

Sport

Egy győzelem és egy vereség a vízilabda alapszakasz zárófordulójában

Az alapszakasz záró fordulójához érkeztek az együttesek az OB II-es felnőtt bajnokság Délkeleti csoportjában. Csapatunk a záró körben, Mórahalmon a csongrádiakkal, majd a Szegedi UVTE gárdájával találkozott. Az előbbiekkel szoros csatát játszottak, az utóbbiaknak visszavágtak a korábbi vereségért. Érdekesség, hogy a szegediek soraiban ezúttal ott találtuk vezetőedzőnk, Fodor Ádám nevét, aki gólt is lőtt csapatunknak – olvasható a csabapolo.hu oldalon.
2024. december 17. 06:21
FEL