Az EP a csapvíz minőségének javulását szolgáló irányelvet fogadott el

2020. december 15. 18:16 | behir.hu

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a csapvíz minőségét szabályozó új irányelvről született megállapodást, amely egyebek mellett csökkenteni kívánja a palackozott vízhasználat miatt keletkező műanyaghulladék mennyiségét is - közölte az uniós parlament kedden.

Az irányelv szerint javítani kell a csapvíz minőségén ahhoz, hogy az emberek a palackozott víz helyett inkább a csapvizet válasszák, a vízminőség javítása pedig a szennyező anyagok, köztük az ólom határértékeinek szigorításával érhető el.

A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a középületekben ingyen lehessen csapvizet fogyasztani, és lehetőség szerint az éttermek, a menzák és egyéb vendéglátóhelyek is legfeljebb csak alacsony felszolgálási díjat számoljanak fel ezért. A tagállamoknak emellett külön intézkedésekkel kell biztosítaniuk, hogy a társadalom kiszolgáltatott csoportjai, így a menekültek, a hajléktalanok, a nomád életmódot folytatók és roma közösségek is könnyebben ivóvízhez jussanak - szögezték le.

A jogszabály értelmében az Európai Bizottságnak 2022 elejére listát kell összeállítania azokról a vegyi anyagokról és vegyületekről, amelyek károsíthatják az egészséget, illetve jegyzéket kell készítenie azokról az anyagokról is, amelyek károsak lehetnek, ha érintkezésbe kerülnek az ivóvízzel - közölték.

Tóth Edina fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében arra emlékeztetett, hogy a víz nem korlátlan erőforrás, hiánya Európában állandó problémát okoz. Termőterületek száradnak ki, vízbázisok szennyeződnek el és vízlelőhelyek apadnak el visszafordíthatatlan kárt okozva a társadalomnak.

"A víz életünk forrása, bánjunk vele felelősségteljesen és tisztelettel" - figyelmeztetett.

Kijelentette, az éghajlatváltozás és a környezet romlása fényében a vízszennyezés kezelése, az édesvízi biológiai sokféleség szűkülésének csökkentése és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képesség erősítése minden eddiginél nagyobb jelentőségű. Az emberek egészségére vonatkozó kockázatok csökkentése tekintetében a megfelelő minőségű ivóvízhez való hozzáférés nélkülözhetetlen.

"Eljött tehát az ideje annak, hogy közös jövőnk forrását is meg kell látnunk benne"- tette hozzá Tóth Edina.

 

Forrás: MTI

További programok »

Közélet

Újra ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése

Ismét ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése csütörtökön. Az eseményen többek között szó volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavalyi munkájáról, Békés vármegye ár- és belvízhelyzetéről, illetve a Békés Vármegyei Értéktár Bizottság 2023-as tevékenységéről is.
2024. április 18. 17:40
FEL