„Az egyik első zászlóshajó a Lencsési Közösségi Ház volt”

2021. november 15. 16:26 | Such Tamás

Egy nagy, kéthetes programfolyam első állomásához érkezett hétfő délután a 30 éves Lencsési Közösségi Ház. A békéscsabai intézmény folyosóján az első három évtized képeiből, ikonikus tárgyaiból nyílt tárlat.

Takács Péter, a ház vezetője köszöntőjében elmondta, Békéscsaba önkormányzata 1991-ben azzal a céllal alapította meg a Lencsési Közösségi Házat, hogy a szó legpozitívabb értelmében kiszolgálja az akkor még 14-15 ezer fős lakótelepen élő polgárokat.

 

30 éves a Lencsési Közösségi Ház – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Amikor még öt számjegyűek voltak a csabai telefonszámok – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója megvallotta, öt évig ő is élt a Lencsésin (a Trafikos Gyuri bácsi tízemeletesében lakott); noha akkoriban a ház helyén egy nagy rét volt, ahol Vajk fiával leginkább a bőrt rúgni jártak le a zöldre.

– Békéscsaba azon kevés városok közé tartozik – jegyezte meg –, ahol nemcsak központi intézmények működnek, hanem a lakóterületeket is közösségi helyek, intézmények szolgálják. Az egyik ilyen zászlóshajó a közösségi ház volt.

 

30 éves a Lencsési Közösségi Ház – Fotó: behir.hu/Such Tamás

A legmasszívabb klub a nyugdíjasoké – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Hozzáfűzte, az első igazi közösségi ház a Lencsési volt, amely – elmondása szerint – megtestesítette, hogy egy lakótelepen hogyan és milyen módon lehet olyan helyet teremteni, ahol az emberek összejöhetnek, átadhatják egymásnak a gondolataikat.

– Ez a fajta az otthonosság az elmúlt 30 évben végig jellemezte a közösségi házat – folytatta. – Kiváló emberi kapcsolatok jöttek létre, amelyek nemcsak ezt az intézményt, hanem az egész lakótelepet tartják össze. Ezek a kapcsolatok fölépülnek, és szépen behálózzák az egész Lencsésit; mi több, ezek a szálak a településrészen is túlnyúlnak.

Hozzátette: a lakóterületen kívül is van kisugárzása az intézménynek; és az, hogy megélt 30 évet, ez azt bizonyítja, hogy annak a munkának, ami itt folyt volt, igen is volt értelme.

30 éves a Lencsési Közösségi Ház – Fotó: behir.hu/Such Tamás

A ház asszonykórusa: Meli, Mesi, Viki és Editke  – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

Kultúra

Nemzetközi szintű jazz-zenész méltatta a szegyások kiállítását a Meseházan

A legutóbbi Jazz-csütörtökön a Trio Times szórta a szinkópáit a Meseház udvarán. A Baló István-Benkő Róbert-Grencsó István hármasfogat tagjai nem először jártak a Békési úti kultúrban; az utóbbi úrnak tuti, hogy van egy matraca a góré mögött, hiszen idén legalább négyszer fújta az izgalmasabbnál izgalmasabb csöveit.
2024. július 7. 16:45
FEL