Autóeladás - amire mindenképp oda kell figyelni

2017. február 19. 16:30 | Busi Ottó

A már eladott autó is komoly gondokat okozhat a volt tulajdonosnak, ha nem figyel az átírási szabályokra. Érdemes utánanézni a rendelkezéseknek, és nem félvállról venni a hivatalos megkereséseket.

Örömteli esemény is lehet egy gépjármű eladása, kivéve, ha az eladó később egy büntetés miatt arról értesül, a vevő nem intézkedett a jármű átírása ügyében.

Szabálytalan parkolás, matrica nélküli autópálya-használat esetén is elővehetik az eladót, ha a kocsi még nincs átírva a vevő nevére, hiába használja már az új gazdája a járművet.

Nem árt percre pontosan

Alap, hogy a gépjármű adásvételi szerződést írásba kell foglalni, amit megkönnyítenek az interneten ma már sok helyen elérhető minták. A szerződésnek többek között bele kell írni a gépjármű, valamint az eladó és a vevő adatait. A kocsi esetében ezt a törzskönyv, illetve a forgalmi alapján kell megtenni, az eladónak és a vásárlónak a személyi igazolványa szerint kell kitöltenie a szerződés vonatkozó részeit. Ha cégről van szó, akkor érdemes cégkivonatot lekérni, hogy biztosan a megfelelő adatok kerültek-e akár a vevő, akár az eladó nevéhez – mondta Burján Zsuzsanna, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító szakértője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Nagyon fontos pontosan, akár percre meghatározni, az átadás-átvétel időpontját. Ennek azért van jelentősége, mert a birtokba adást követően a gépjárművel kapcsolatos felelősség, az abból fakadó költségek mind az új tulajdonost terhelik.

Az eladónak nyolc, a vevőnek tizenöt naptári napon belül kell bejelentenie a gépjármű átírását vagy átruházást az illetékes kormányhivatalban – tette hozzá a biztosítócég munkatársa.

Neki nem került pénzébe

A műsorban egy eladó elmondta, vevői 250 kilométerről jöttek, négyen egy autóban, és a környéken több olcsóbb kocsikat vásároltak.  A nyilatkozó a régi évjáratú autóját 110 ezer forintért adta tovább. A vevők még aznap autópályára mentek vele, matrica nélkül, majd az eladó rövidesen megkapta a büntetést, tíz nap múlva pedig egy újabbat. A volt tulajdonos, mint elmondta, nem fizetett, mert az eladás másnapján az önkormányzatnál jelentette az szerződéskötést. A büntetések megérkezte után bement a helyi autópálya-felügyelethez, és leadta nekik is az adásvételit, illetve – ami szintén nagyon fontos – az önkormányzattól kapott igazolást.

Az adásvételtől számított egy hónap múlva a volt tulajdonos arról kapott értesítést, hogy mivel a büntetéseket senki nem fizette ki, az autót kivonták a forgalomból. Neki azonban ez az egész nem került pénzébe – tette hozzá az eladó.

forrás: hirado.hu

fotó: MTI fotó: Kovács Tamás

További programok »

FEL