Átvették megbízóleveleiket Békéscsaba nemzetiségi önkormányzati képviselői

2024. június 19. 14:05 | Vincze Attila

A Helyi Választási Bizottság elnöke a június 9-i önkormányzati választás eredményének megfelelően átadta megbízóleveleiket a települési nemzetiségi önkormányzati képviselőknek szerdán, akik a mandátumukat október elsején vehetik majd fel.

Az eseményen a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a nemzetiségi önkormányzati képviselők június 9-én megtartott választásának eredményét. Bordás Róbert Mihály elmondta, hogy a legutóbbi népszámlálás adatai alapján Békéscsabán hét nemzetiség vonatkozásában tűzte ki a Nemzeti Választási Bizottság a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választását. Mivel a szerb nemzetiségi közösség tagjai közül helyben nem indult jelölt, így a lengyel, német, roma, román, szlovák és ukrán nemzetiséghez tartozó állampolgárok járulhattak az urnákhoz. 

Lengyel nemzetiségűként 50 fő szerepelt a névjegyzékben, melyből 46-an szavaztak érvényesen. Leszkó Pál 32, Leszkó Malgorzata 29, Molnár Szilvia 23 szavazattal szerzett mandátumot. 

A német nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán 72 fő szerepelt a névjegyzékben, az érvényes szavazatok száma 37 volt. Bíró József 26, Egeresi Mária 23, Bíró-Laczkó Viktória 20 szavazatot szerzett. 

Roma választóként 409-en szerepeltek a névjegyzékben, ebből 186-an szavaztak érvényesen. Kovács Erzsébet és Kovács Amanda Molli 90, illetve 74 szavazatot kapott, Nagy Ferenc 73 voksot szerzett, Nagy Rikárd Kálmán 70, Kovács Attila pedig 64 szavazatot kapott. 

A román nemzetiségi névjegyzékben 212 fő szerepelt, ebből 119 érvényes szavazólapot talált a bizottság. Juhász Tivadar 72, Pojendán Gergő 70, Sebestyén Korinna 66, Georgia Manuela Traciuc 58, Tokaji Ilona 46 szavazattal szerzett képviselői mandátumot. 

Ukrán választópolgárként a törvényes határidőig 28 fő regisztrált, összesen 23 érvényes szavazólapot számolt össze a bizottság. Alexander Potapenko 21, Himmler Éva 19, Zsilinszki Natália 17 szavazatot szerzett. 

Szlovák választóként 492 fő kérte felvételét a nemzetiségi névjegyzékbe, 359-en szavaztak érvényesen. Kiszely András 221, Krajcsovics Hajnalka 181, Lopustyin Natália 162, Knyihár Mihály 145, Tóth Mihály 144 szavazattal jutott a testületbe.

 

Kiszely András átveszi megbízólevelét Bordás Róbert Mihálytól, a Helyi Választási Bizottság elnökétől. Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Ezt követően a Helyi Választási Bizottság elnöke átadta a települési nemzetiségi önkormányzati képviselők számára a megbízóleveleiket. A békéscsabai szlovák önkormányzat elnöke a behir.hu kérdésére kiemelte: amikor jelölteket állítottak, akkor mind a hat aspiránsuk az öt képviselői helyre olyan ember volt, aki büszkén és bátran vallja a szlovákságát, akar is a csabai szlovákság érdekében dolgozni. Kiszely András hangsúlyozta, hogy a többi nemzetiséghez képest kimagasló volt a csabai szlovákság részvétele a választásokon, ezáltal pedig szerinte nagy felhatalmazást kaptak a választóktól az eddigi munka folytatására.

– Szeretnénk folytatni a tájház felújítását, állagmegőrzését, szeretnénk a tevékenységünket kiterjeszteni a peremterületekre, például Jaminára, Fényesre, Mezőmegyerre, az ottani szlovák közösségeket szeretnénk továbbfejleszteni a következő öt évben – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy ugyanakkor a városban is akad bőven teendőjük, hiszen vannak szlovák nyelvet oktató óvodái a településnek, ezeket szeretnék továbbra is támogatni, de vannak szlovák iskolák is helyben, melyeket fejlesztenének, nem beszélve a szlovák közösségekről, akik számíthatnak rájuk a jövőben is. 

 

Galéria

További programok »

FEL