Átragasztotta a kormány plakátját az Együtt

2017. április 9. 18:10 | Zsíros András

Szerintük Orbán Viktort kell megállítani

Átragasztotta a kormány Nemzeti Konzultációval kapcsolatos egyik óriásplakátját vasárnap Békéscsabán az Együtt és az „Ébredj Viharsarok!” civil csoport. A figyelemfelhívó akcióval azt szeretnének elérni, hogy az emberek azt lássák: másképp is lehet gondolkodni Brüsszelről és a demokráciáról.

„Ha ő plakátokon konzultál velünk, akkor mi is ott válaszolunk” – indokolta az „Ébredj Viharsarok!” civil csoport vezetője, hogy a kormány „Állítsuk meg Brüsszelt!”-plakátján a „Brüsszel” feliratot a miniszterelnök nevére cserélték. Hrabovszky-Megay Oktávia azt mondta, egyre több vidéki városban szerveznek demonstrációkat. Hozzátette, ők bárkivel hajlandók összefogni a „közös cél” érdekében.

Bod Tamás, az akciót szervező Együtt gyulai választókerületi elnöke úgy fogalmazott, a magyar érdekek ellen dolgozik a kormány, hozzátéve: „a magyar nemzetet immár saját kormányától és jelesül Orbán Viktortól kell megvédeni, ez a magyar érdek”. Franz Kafka szavait idézve azt mondta, Magyarországon is „a hazugságot próbálják világrenddé avatni”. Hangsúlyozta, ez ellen mindent meg fognak tenni.

Körömi János békéscsabai elnök elmondta, a párt részéről országos akció is indul majd, de ők ezt „nem tudták kivárni”, és saját maguk készítették el a plakát átragasztásához a feliratot. Hozzátette, a hasonló tiltakozó megmozdulásokból egyre többet tartanak majd.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL