Átadták az energetikailag korszerűsített óvodákat Sarkadon

2019. szeptember 27. 15:37 | Hidvégi Dávid

Péntek délelőtt ünnepélyes keretek között adták át az energetikailag korszerűsített óvodákat Sarkadon, valamint a Vöröskeresztes Bázisóvoda cím tábláját is felavatták az Epreskert utcai tagintézményben.

Az átadón dr. Mokán István polgármester és dr. Kovács József országgyűlési képviselő is résztvett. Dr. Takács Árpád kormánymegbízott most nem tudott résztvenni a rendezvényen, helyette a Sarkadi Járási Hivatal vezetője, dr. Sipos Lasjos jelent meg. A Széchenyi 2020 program keretében két óvódát, az Epreskert utca 2. szám alatti, valamint a Vasút utca 24. szám alatti tagintézményeket korszerűsítették, erre 48 500 000 Ft támogatást nyert a város. Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy folytatódnak a beruházások a választókerületben, így további óvodákat és bölcsödéket terveznek felújítani.

- Energetikai felújítás történt, ami azt jelenti, hogy nyílászáró-cserék voltak és hőszigetelést kapott az épület, amely továbbfejleszthető napelemrendszerrel. Az óvoda teljes belsőtere megújult, még egy tornaszobát kell kialakítani, kint pedig már megvalósult az ovifoci sportpálya, így a gyerekek mozgását télen és nyáron is sikerül biztosítani - fogalmazott dr. Kovács József.

A település polgármestere hangsúlyozta, hogy Sarkadon családokban gondolkodnak, ezért sok beruházást valósítanak meg a fiatalok számára. A városban a felújított óvodák mellett a héten vadonatúj, 60 férőhelyes bölcsödét is átadták, amelyre 360 millió forint támogatást nyertek.

 - Az óvodáink a legfontosabb kincseinket, a gyermekeinket nevelik. Ebben a ciklusban nagyon fontos volt az is, hogy ezeket az intézményeket fejlesszük. Több ütemben tettük ezt meg, hiszen négy tagóvodánk van, ebből kettőben az elmúlt öt évben ovisportpályát tudtunk létesíteni tíz-tíz millió forintból. Mindegyikben megújítottunk a játszóeszközöket, a Kossuth utcai ovi udvarát és csoportszobályát pedig korszerűsítettük - mondta a dr. Mokán István.

A sarkadi óvodák intézményvezetője Puj Erzsébet Katalin elmontda, a projektnek köszönhetően a fűtésszámlák is csökkennek, illetve szép új környezetet tudnak biztosítani a gyermekek számára. A beruházás mellett, a Vöröskeresztes Bázisóvoda címet is elnyerték, amely tábláját szintén felavatták.

 - A Vöröskeresztes Bázisóvoda címre az előző nevelési évben pályáztunk, szerencsére sikerült ezt a címet elnyernünk, úgy gondolom nagyon sok olyan egészségüggyel kapcsolatos fejlesztésünk volt, amit kevés dologgal kell kiegészítenünk ahhoz, hogy a bázisovis programot meg tudjuk valósítani - mondta az óvodavezető.

A díjátadó után közös gyermek- és felnőttprogramokkal kedveskedtek, illetve a Magyar Vöröskereszt véradást szervezett a bázisóvodai táblavatással egybekötve.

 

További programok »

FEL