Árpád vezér ünnepére készülnek Mezőmegyeren

A honfoglalás korabeli magyar hagyományokat felelevenítő rendezvényt szeptember 8-án tartják Mezőmegyeren.

 

 

A kezdeményezés a helyi Mezőmegyeri Kézműves Faluért Egyesülettől és a Fafaragó Klubtól indult, akik emléket szeretnének állítani a honfoglaló magyar vezérnek, ezért emlékművet készítenek. Mint azt Gerlai Ferencné, a Megyer Kézműves Falu egyik alapító tagja kifejtette: Árpád Megyer törzsének vezetője volt és amikor bejöttek a Kárpát medencébe, a Körösök völgyén át érték el mai hazánk területét. A törzsből a legelső csapatok letelepedtek, ezt a területet nevezzük ma Mezőmegyernek.

A Tűz-kör Közhasznú Kulturális Egyesület azért is rendezi meg Árpád vezér ünnepét, hogy minél többen megismerjék a honfoglalás kori magyarok életét, szokásait. Mint azt Zalai Erika, az egyesület elnöke kifejtette:  a rendezvényen többek között lesz magyar ízek főzőversenye, solymász- és íjász bemutató, népi játszóház. Emellett különböző kiállításokkal készülnek és például meditatív jurtába is várják az érdeklődőket. A színpadon hazai és nemzetközi dobkörök, népzenei fellépők, hagyományőrző divatbemutató szórakoztatja a rendezvényre látogatókat, a program pedig szertűzzel zárul.

 

Megosztás:

Címke: , , , ,