Árnyék borult a nap egy része

2025. március 29. 15:23 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Bár Békéscsabán volt a legkisebb százalékú és az ég is felhős volt – a szemfülesek mégis láthatták a részleges napfogyatkozást szombat dél körül.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk szombaton dél körül részleges napfogyatkozást lehetett látni Magyarországról is. 

A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján arról tájékoztatott, hogy a teljes fogyatkozás árnyékkúpja nem érintette a Földet, Kanada keleti partvidéke fölött húzott el az űrben. A maximális fázis ott 93%-os volt.
Magyarország csak a jelenség legdélebbi sávjába került be, a félárnyék déli határvonala a román határtól néhány száz kilométerre található. Emiatt a legcsekélyebb fázis Békéscsabán volt látható (3,6% a magnitúdója, azaz a Nap átmérőjének 3,6%-ára nyúlik be a holdperem). A legnagyobb fázis a nyugati határszélen volt (Sopronban 12,2%).

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL