Amikor a Napra is ráfér egy kis árnyék – bringával Szanazugba

11:31 | Such Tamás

Aki szerdán este biciklire pattant Dobozon, az jó eséllyel nemcsak egy kellemes tekerésre készült. A cél Szanazug volt, az úticél pedig ezúttal nem egy fagylalt vagy egy jól megérdemelt fröccs, hanem maga a Nap – pontosabban annak egy kicsit nagyobb darabja, amelyet a Hold takart el.

A különleges program 18 órakor indult a Széchy Tamás Emlékház elől. A résztvevők közösen kerekeztek át Szanazugba, ahol a dobozi származású Oltvári Zsófia, Szegeden élő fizikus, csillagász egy kis égi eligazítást tartott.

Kiderült például, hogy a részleges napfogyatkozás nem valami kozmikus büntetés, és nem is az égbolt elsötétülése, mert valaki odafent rosszallóan néz ránk. Egyszerűen a Hold kerül úgy a Nap és a Föld közé, hogy árnyékot vet a Földre – és ha éppen jó helyen vagyunk, ezt mi is láthatjuk.

 

Zsófi és a három dobozi Hold – Fotó: behir.hu / Such Tamás

Persze a történelemben nem mindig volt ilyen egyszerű a magyarázat. Az emberek régen sokkal ijesztőbb dolgokat gondoltak az égi jelenségekről. A fogyatkozást könnyű volt isteni haragnak, égi jelnek vagy éppen valamilyen közelgő baj előjelének tekinteni. A csillagászoknak pedig nem mindig volt hálás feladatuk: az előadás egyik története szerint az ókori Kínában két csillagászt azért végeztek ki, mert nem jelezték előre a császárnak a napfogyatkozást.

Ezek után már egészen barátságosnak tűnik a mai csillagászok helyzete. Legfeljebb megkérdezik tőlük, hogy „akkor most mikor lesz?”. Lefejezés helyett pedig többnyire csak újabb kérdéseket kapnak.

Zsófi egyébként nem először csalogatta ki az embereket az égbolt alá. Évente rendszeresen tart nyár esti csillagászati programokat, amelyek során a résztvevők a bolygókkal, csillagokkal és más égitestekkel ismerkedhetnek meg. Máskor a Perseidák meteorraj adja a fő látványosságot, ezúttal azonban a Hold kapta a főszerepet – és sikerült is kitakarnia egy részt a Napból – még ha naplemente is volt.

 

Galéria

 

19 óra 23 perckor aztán eljött az este egyik legjobban várt pillanata: közösen figyelhették meg a részleges napfogyatkozást. A természet ezután sem engedte haza rögtön a társaságot: 20 órától a szabadstrandon már az éjszakai égbolt került terítékre. Csillagképek, beszélgetés és égboltmegfigyelés következett.

Egy ilyen este végén pedig nem maradt más hátra, mint visszaülni a biciklire, és hazatekerni. A bringák fél tíz körül indultak el Doboz felé – a résztvevők pedig valószínűleg egy kis csillagászati tudással gazdagabban, és legalább néhány új égi történettel a fejükben érkeztek haza.

Egy fontos tanulság azért maradt a végére: a Napot szabad szemmel, megfelelő védelem nélkül továbbra sem érdemes nézegetni. A csillagokkal lehet barátkozni, a Nap viszont nem viccel.

 

További programok »

FEL