Élettel telt meg a szanazugi ártér – Számos programmal készül a nagyközség

2025. július 6. 09:26 | Bere Mátyás

Egyre többen látogatják a Doboz-Szanazugi szabadstrandot, a település pedig számos programmal készül a nyárra. Igen, most a strandon is! Emellett arra is készülnek, hogy megszépítsék a területet.

– Több fejlesztés is megvalósult az utóbbi időszakban, elsőként a Doboz és Szanazug közötti út felújítása, majd a lapátosvízi megállóhely került kialakításra – sorolta az újdonságokat kérdésünkre Köves Mihály, Doboz polgármestere.

A településvezető kiemelte, hogy számos tervük van az elkövetkező időszakra. Ilyen például, hogy fel szeretnék újítani Sámson várát, valamint kerékpáros megállót építenének, de a közvílágítást is részlegesen korszerűsítenék. Ezen felül cél egy tanösvény kialakítása is.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

– Az üdülő övezetben közel 400 ingatlan található, amelyek tekintetében generációváltásnak lehetünk szemtanúi. Több nyaraló épült az utóbbi időben, számos újult meg. A tulajdonosok sokat tesznek azért, hogy ez a környezett szebb, élhetőbb és rendezettebb legyen. Jó időben nagyon sokan fürdenek itt, maga a folyóvíz varázsa nagyon sokat jelent a kikapcsolódni vágyóknak. Itt teljesen ingyenesen lehet fürdeni és a mosdót is térítésmentesen lehet használni. Hétvégente pedig számos turista keresi fel a területet, van olyan nap, amikor ezer fő is jelen van a strandon – fejtette ki Köves Mihály.

 

 

Azt is megtudtuk, hogy készülnek a Szana Fesztre, azaz az I. Szanazugi Családi Napok és Fesztiválra, ami augusztus 9.-én lesz. Nem véletlen a római szám, hiszen a városvezetés hagyományt teremtene az eseményből.

– Óriási közösségi összefogással és sok támogatással tudjuk ezt megrendezni a fürdőnél, az árterületen. Számos színpadi program és sportlehetőség várja majd az érdeklődőket, ingyenesen – mondta a polgármester.

A rendezvény főszervezője a Szanazugi Üdülőtulajdonosok Egyesülete, ügyvezetőjük, Hóbor-Kincses Zita kiemelte, hogy számos kihasználatlan lehetőséget talált a szanazugi térségben. Ez alapján született az ötlet, hogy a dobozi oldalon megrendezzék a Szana Fesztet, ahol mint mondta, igazi "beach hangulat" várja majd az érdeklődőket, emellett nosztalgia jut az időseknek, számos játékos program a fiataloknak és egész napos buli mindenkinek.

Július 5-én, szombaton pedig a Dobozi Kastélyparkban a XVII. Dobozi Mézes Fesztivál és a XV. Dobozi Fogathajtó Emlékverseny várja majd az érdeklődőket színes programokkal és ízes portékával.

További programok »

Friss hírek

Újraélesztettek egy 30 éve üres holtágat Békés vármegyében

A 4.7 milliárd forint keretösszegű 100 százalékban hazai forrásból finanszírozott aszályvédelmi akcióterv részeként feltöltötték a 30 éve üresen álló Koplaló-holtágat. A Szeghalom melletti területen található holtágba 285 ezer köbméter vizet töltöttek június végéig. Erről számolt be Hubai Imre az agrárminisztérium államtitkára.
16:32
FEL