Arató és Kárpát-medencei Nemzetiségi Nap Szarvason

2019. július 15. 14:55 | Szabó Rita

Az Arató és Kárpát-medencei Nemzetiségi Napot immár 22. alkalommal rendezték meg Szarvason. Ebből az alkalomból a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete zöldség- és gyümölcsfogyasztást ösztönző kampányt is indított.

Az akció célja, hogy a magyarországi fogyasztói kultúrában a hazai dinnyék és zöldségfélék legyenek az elsődlegesen preferált termékek, mind a gyermekek, mind a felnőttek körében.

A kamara képviselői a Magyarok Kenyere Program Békés megyei aktualitásairól is tájékoztatták a megjelenteket, ugyanis az esemény egyben a kezdeményezés gyűjtőnapja is volt. A rendezvénysorozat megszervezését a MAGOSZ vette át ebben az évben.

 

 

Jakab Tamás, a gazdakörök főtitkára kifejtette: az aratás hazai eredményeiből már látszik, hogy az ország kenyeréhez szükséges alapanyag idén is biztosított. Kulcsár László, a NAK megyei elnöke kiemelte: a 2011-ben indult a kezdeményezés a Kárpát-medencei gazdák karitatív tevékenységének szimbólumává vált.

– A Magyarok Kenyere Program egyre hatékonyabban szolgálja a Kárpát-medence népeinek, gazdáinak együttműködését és összetartozását kifejező törekvéseket és a rászoruló, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek a megsegítését. Ez a program nemcsak a határon belüli, hanem a határon kívüli magyarság összefogása is a szociálisan rászorultak érdekében – fogalmazott az eseményen dr. Kulcsár László a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának elnöke. 

 

Galéria

További programok »

Gazdaság

Digitalizálódnak a szakmák és ezzel jól járhat a társadalom

Hogyan alakítja át a digitalizáció a tudományok és a szakmák jövőjét? – ezen elmélkedtek „A technológia lehetőségei - az EMBER az új világban” című konferencián, amely a közigazgatás, a gazdaság, az oktatás, a biológia, az orvostudomány és a jogtudomány szaktekintélyeit szólaltatta meg. Az alkalmon különböző tudományágak és intézmények szakértői egy platformon vázolták jövőképüket a technológiai fejlődés perspektívájában, a békéscsabai Gál Ferenc Egyetem előadótermében.
17:35
FEL