Amikor az SBO-s adminisztrációs hölgynek elmondom, hogy mégis mi járatban jöttem, fülig érő szájjal tárcsázza az „Aranyembert”. Aki hamarosan jön is… kábé 100 méterről füttyent, amire vagy négy nő utána is fordul, majd elnevetik magukat.
– Attila így szokott udvarolni – mondom a fiatal asszonyoknak. – Ismerjük Aranyapánkat! – válaszolja az egyikük. Azt követően címszereplőnket fogakról, zenéről, valamint a vitálkapacitásáról faggattam.
– Honnan ez a ragyogó ötlet, hogy egy komplett fogsort kaptál a kollégáktól?
– Eredendően rosszak voltak a fogaim.
– Megsajnáltak?
– Igen, mert nagyon csúnya voltam… Aközben reflexből kezdtem növeszteni a szakállamat, hogy eltereljem a népek figyelmét. Mert ilyenkor az emberek általában nem a szádba néznek, hanem azt mondják, hogy „Hú de szőrös vagy!”.
– Selypítettél is?
– Nagyon.
– Ennek azonban vége!
– Vége! Hála az SBO-s „családtagjaimnak”, a fogorvosomnak, a fogtechnikusnak, és főleg a családomnak, amiért eltűrték a hisztimet.
– De te mindig vidám vagy.
– Többnyire.
– Mi csinálsz olyankor, ha mérges vagy?
– Fújok egyet.
– De mi húz fel leginkább?
– Az értetlenség, a türelmetlenség, a csúnya beszéd, a kioktató hangnem.
– Az új agyarakkal másképp ejted a szavakat?
– Egy kicsit sziszegek.
– Egynyolcad hanggal feljebb is intonálsz?
– Mindig följebb intonálok.
– Muzsikálsz jelenleg valahol? (Korábban az Antovszki Bandben is basszusgitározott.)
– Épp nem, ugyanis a parti zenéléshez havonta meg kell tanulni 30-40 nótát, és ezt nagyon nehéz összehozni ezzel a munkakörrel. Bár soha nem mondd, hogy…
(Egyébként az alma nem nagyon gurult messze a fájától: Máté fia gitártanár és az Akelában szólógitáros.)
