Helyi hír – 101-esek találkozója
A világháborúban dicsőségesen harcoló 101. császári és királyi gyalogezred tagjai „meghatóan szép ünnepet rendeztek folyó hó 3-án a Csardakin hegyen vivott dicsőséges, de sok hős áldozatot követelő csata emlékére”. A Körösvidék beszámolója szerint 1921. szeptember 3-án fél 10-kor a katolikus templomban Tarcsafalvy Lajos tábori lelkész tartott misét, melyen Ágocs Arzén orgonált.
A mise egyik legmeghatóbb része volt a tábori lelkész beszéde, hiszen „magyar lelkének minden heves tüze, hitének sziklaszilárd ereje, ott lüktetett minden szavában”. Tarcsafalvy kiemelte, hogy nem szabad engedni a „téves és gaz tanok pusztító hatásának”, hanem ezzel szemben „az ősmagyar erények, a becsületesség, hazaszeretet és keresztény vallásosság örökvilágiíó fáklyáját” kell előtérbe helyezni. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy Magyarország akkor lesz nagy és erős, ha hallgatunk a hősök „köztünk járó lelkére. A közönség áhítattal hallgatta a szónokot, majd a gyászmise a Himnusz eléneklésével zárult. A templomban ott voltak a 101-es bajtársak, a város elöljárói, „de az egyesületek képviselőit nem láttuk ott s bizony a közönség is nagyobb érdeklődést tanúsíthatott volna” – tette hozzá szemrehányóan a Körösvidék. A megemlékezés a Hősi Temetőben folytatódott a katonaság és több száz fős közönség figyelme mellett. Itt a katonazenekar játszotta el a Himnuszt, majd Saguly József főgimnáziumi tanár „hatalmas” beszéde következett a szobor előtt. A pedagógus ismertette a 101. császári és királyi gyalogezred harcait a Nagy Háborúban, „a magyar katona hűségéről, kötelességtudásáról, melynek gyászosan nagyszerű tanújelét adták fiaink a csardaki-i ütközetben is”. A szónok nagy hatású beszéde után a Keresztény Dalárda elénekelte a Hiszekegyet, ezt követően Panwitz ezredes „hatalmas sárga szallagu koszorút helyezett el a hősök szobrára”.
Helyi hír – Tiltakozó nagygyűlés
A román megszállás olyan mély nyomokat hagyott a csabaiakban, hogy még 1921-ben is felmerültek rémhírek azzal kapcsolatban, hogy Románia továbbra is szeretné megszerezni Békéscsabát. A helyi Népegylet tiltakozó nagygyűlést szervezett ez ellen szeptember elejére, „melyre meghívják a kormányzót, a kormányt, a nemzetgyűlést, az antant missziót és Balla Aladár képviselőt”. A hír, mely szerint „Békéscsaba oláh impérium alá juthat” hatalmas felháborodást váltott ki a helyiek között és „valószínűleg abból a köztudomásu tényből táplálkozik, hogy az oláhok nagyon szeretnék Békéscsabát az arad-nagyváradi vasútvonal miatt”. A Körösvidék igyekezett megnyugtatni olvasóit, hogy a magyar kormányok nem tárgyalnak ilyen ügyben „még akkor sem, ha az oláh kormány hivatalos formában, diplomáciai uton felvetné is az eszmét, hogy mondjuk a Szalonta-Kétegyháza-Békéscsaba által alkotott háromszögért cserébe kiüriti a Szamos torkolatát Nagykárolyival, vagy visszaadja a máramarosi sóbányákat”.
1921. szeptember 4-én (vasárnap) a Hunyadi téren gyűltek össze a résztvevők, de nem a város elcsatolása ellen, hiszen az elképzelhetetlen lenne, hanem a „nem adtuk és nem adjuk Erdélyt se, a Bánátot se, mint ahogy visszaszerezzük a Felvidéket és a Délvidéket is és amint nem adjuk Nyugatmagyarországot se többi ellenségeinknek” gondolat jegyében tiltakoztak. A tömeget Tímár Endre, a Békéscsabai Ipartestület elnöke üdvözölte, majd Nigrinyi János, a Népegylet elnöke következett, aki hangsúlyozta, hogy „bár különböző társadalmi csoportokba tartozunk, mert egyikünket hivatalnoknak, a másikat munkásnak, a harmadikat iparosnak nevelték, magyarok vagyunk mindnyájan és amikor a hazáról, a haza épségéről van szó, együtt akarunk lenni, hogy vállvetve oltalmazhassuk meg igazságunkat”. Csizmadia Sándor, a Magyarországi Munkáspárt elnöke beszédében elmondta, hogy „Békéscsaba lakossága tótajku ugyan, de magyar és hazafiasabb sok született magyarnál”. Ezt a szónok onnan is tudja, mert 30 évvel ezelőtt itt volt katona és tapasztalata szerint a csabaiak „érzésükben, gondolkozásukban, törekvéseikben, akaratukban és kultúrájúkban is magyarok”. Mivel Csizmadia a nemzetgyűlés törvénykezési gyakorlatát is beemelte gondolatmenetébe, Dr. Bándy szolgálatos rendőr figyelmeztette a szónokot, hogy „ne merüljön belé a nemzetgyűlés tekintélyét rontó pártpolitikai fejtegetésekbe”. A továbbiakban szó esett a világháborús tapasztalatokról, harcos fiainkról és arról is, hogy „akármi történjék, mi tiltakozunk az ellen, hogy Magyarországból egy lábnyomnyit is elvegyenek”. Körössy Endre, a Magyar Nemzeti Szövetség tagjaként következett és ő is a „felvidéki és a békéscsabai tót nyelvű lakosság magyar hazafiságát” hangsúlyozta. Beszéde végén felszólította a hallgatóságot, hogy „ne csak tiltakozzunk, hanem készülődjünk, mert közel van már a nagy leszámolás”. Az utolsó szónok Rásony-Papp Gedeon nemzetgyűlési képviselő volt, aki a Magyarországi Munkáspárt alelnöke volt. Beszédében Csaba történetét mutatta be, majd felolvasta a nagygyűlés határozatát. Ebben szerepelt a tiltakozás a trianoni béke ellen, a „földet kérünk a magyar munkásmilliók számára a mesterséges és ideiglenes határokon belől és azokon íul egyaránt, mert a magyar föld igazságos megosztása lesz az a nagy alkotás, mely a magyar faj szaporodását hatványozza és amelyet megcsonkított országunkban joggal várhatunk és amelyért régi határaink teljes visszaszerzéséig mindenütt és mindig elszántan Küzdünk és harcolunk”. A határozatot kitörő örömmel fogadta a téren összegyűlt tömeg, „amely hangos, kitörő éljenzéssel bizonyítja, hogy minden szavát átérzi és szívvel-lélekkel kívánja megvalósítani”. A gyűlés végén az összegyűltek áhítattal énekelték el a Himnuszt.
Helyi hír – Gazdák panasza
Sokakat érdeklő témát járt körbe több cikkben a Körösvidék 1921. szeptember elején. Még augusztusban megjelent egy írás az újságban, mely azzal a rendelettel foglalkozik, „amely megtiltja az erzsébethelyi Orosházi-uton a nyári ut használatát”. (a nyári út a szilárd burkolatú út mellett haladó földút, melyet a kövesút kímélése miatt használtak – a szerk.)
A gazda panasza éppen az volt, hogy míg a városban mindenhol lehetet használni állatok hajtására a nyári utat, addig Jaminában ezt megtiltotta a hatóság. A tiltás oka pedig az volt, hogy az állatok hatalmas port kavartak fel, ami miatt az ott élők tiltakoztak. Ha mindenhol engedik, miért pont Jaminában tiltják? – háborgott a gazda. Szerinte a „gazdák nyáron át nem vasaltatják lovaikat, ugy azoknak lábát, mint kocsijukat védik, amikor a jó nyári utat használják”. Ha a város pormentesíteni akarja a városrészt, akkor készítsen olyan utakat, „amelyen nem gyötrődés végighajtani”. A cikk a következő gondolattal zárult: „a mai állapot valahogy nem jó és főként nagyon sok panaszra ad okot”. Szeptember 3-án folytatódott a téma, amikor is a Körösvidékben két írás is foglalkozott az állatok útvonalával. „Egy jaminai polgár” újabb olvasói levelet tett közzé, melyben a por által érintett lakók oldaláról világította meg a helyzetet. Megírta, hogy megérti a gazdák helyzetét és elhiszi, „hogy nem kellemes vasalatlan lovakkal a rossz Orosházi kövesuton hajtani”. Azonban arra kért mindenkit, hogy értsék meg azokat is, „kiket a sors ép a jaminai Orosházi-ut mentére vetett”. Ők azok, akik hónapokon keresztül szívják az állatok által felvert port és tönkreteszi őket a „türhetetlen portömeggel belehelt tüdővész millió baciliusa”. Tudja, hogy drága az állatok és a kocsik vasalása, de véleménye szerint gazdák meg tudják fizetni a kovácsot, ellenben „mi nem bírjuk megvásárolni régi egészségünket”. A gazdáknak csak másfél kilométert kell a rossz kövesúton megtenni, de ez az ottlakóknak életük végéig tartó szenvedést okozhat. Sorait a következőkkel zárta: „Ugy hiszem, ha mindezt meggondolják a panaszos gazdák, befogják látni, hogy nincs igazuk, amikor porba akarnak hajtatni”. Ugyanebben a lapszámban, de a címoldalon jelent meg a Gondolatok rovatban a szerkesztőség véleménye a témával kapcsolatban. Kiderült, hogy a Körösvidék számolatlanul kapja a panaszos leveleket és „minden levélnek körülbelül ugyanaz a gondolatmenete”. A csabai lap véleménye szerint mindkét félnek igaza volt: a gazdáknak is és a jaminaiaknak is. Mi lehet a megoldás? A legfontosabb az lenne, ha a nyári út mellé lombos fákat ültetnének, mert ekkor „nem zuhanna Jamina pora közvetlenül a szegény lakosság tüdejére”. Nem éppen hízelgő a cikk befejezése: „No de hát fásítás, locsolás . . . erről még gondolkozni sem szabad Csabán, ha jóba akar lenni az ember a várossal”.
Kommentár nélkül
Forrás
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_07-09/?pg=240&layout=s
