Helyi hír – Fejlődik Békéscsaba!
Békéscsabán már megint történik valami! Valószínű, hogy sokunk ősében fogalmazódott meg ez a gondolat, amikor elolvasta a Körösvidék 1921. november 25-én megjelenő számában azt a cikket, mely Berthóty István polgármester előterjesztésével foglalkozott.
A „nagy körültekintéssel és alapossággal kidolgozott” dokumentum a háború és az azt követő megszállás alatt nem megvalósult fejlesztésekkel foglalkozott. A város vezetője szerint a három legfontosabb beruházás a járdaépítés, a Városháza bővítése és az új vásártér kiépítése volt.
A Városháza épülete a várossá alakulás óta egyre szűkebbnek bizonyult, ami hátráltatta az ügyintézést, „tehát hátrányára van a város közönségének”. A tervezet szerint oly mértékű lenne a bővítés, hogy nemcsak az összes városi hivatal kapna benne helyet, hanem „az államrendőrségnek is megfelelő férőhelyet biztosithasson benne a város megfelelő bér ellenében”. Mindez 4 millió koronába kerülne, melyre fedezetet is talált a polgármester. Szerinte ugyanis a Városháza földszintjén található és az utcára néző helyiségeit „üzlethelyiségek formájában adná bérbe a város, ami által tekintélyes jövedelmet biztositana magának”. A bevételt növelné az állam által fizetett bérleti díj, melyet az államrendőrség épületrészéért fizetne.
A járdaépítéssel kapcsolatban Berthóty hangsúlyozta, hogy anyaghiány miatt aszfaltjárdákat nem lehet építeni Csabán, ezért betonjárdákat javasolt, melyek nemcsak hogy olcsóbbak, de tartósabbak és a fenntartási költsége is alacsonyabb. 1922-ben – a javaslat szerint – többek között a következő helyeken újulnának meg a csabai járdák: „az Andrássy-ut mindkét oldala, a Széchenyi-utca és a Gyulai-ut északi oldala, a Ferenc József-tér nyugati, a Zsilinszky-utca keleti oldala, a Kossuth-térnek a szobor előtt elhúzódó része, a Baross- és a Berényi-ut keleti és a Szarvasi -ut északi oldala”. Ez a fejlesztés 6 millió koronába kerülne, „amely összegnek a fele az érdekelt telektulajdonosokat terheli az érvényben levő járdaépítési szabályrendelet értelmében”. Előnynek számított még, hogy így megépített járdákat 15 évig nem is kell majd javítani, a felszedett téglajárdákat a kisebb utak járdázására lehetett használni, illetve „egészségügyi és szépészeti szempontból” is fontos lenne a program végrehajtása.
A polgármester által beterjesztett harmadik ügy az új vásártér „berendezése és felszerelése” volt. A berendezésre 500 000 koronát irányzott elő a javaslat, amely „részben megtérül azon, hogy a modern vásártér fokozott forgalmat, tehát jóval nagyobb helypénz jövedelmet jelent”. Fontos változás, hogy a Városháza udvaráról ide kerülne az állatmázsálás is.
Helyi hír – Mi újság a Rokkában?
„Üzemlátogatást” tartott a Körösvidék 1921. november 26-án, melyről a másnapi lapszámban írtak hosszabb terjedelemben. A cél a Rokka Kötőszövetgyár volt, mely „tüneményes gyorsasággal létesült” 1921-ben.
A részvénytársaságot 15 millió alaptőkével hozta létre „a Magyar Altalános Hitelbank, a Magyar Pamutipar rt., a Békéscsabai Takarékpénztár Egyesület, Werner Ede és Társa, Weisz és Janovitz és Réthy Béla”. Júliusban indult az építkezés, azaz a „rozzant bútorgyár” átalakítása (korábban itt működött a Magyar műbútorgyár – a szerk.), a még szükséges épületek felhúzása. Novemberben indult el az első gépsor, melyen 10 munkás dolgozott, „hogy hétről-hétre nagyobbodva ma már számottevő tényező legyen a magyar textiliparban”. A Körösvidék újságírója kora reggel már ott volt az üzemnél, ahol felkereste Gottlieb Pál vezérigazgatót. A vele folytatott beszélgetésből kiderült, hogy sajnos a gyár nyersanyaga – a finom gyapjúfonal – hiánycikk Magyarországon. Legutóbb azonban sikerült elérniük, hogy magyar gyapjút küldjenek ki Svájcba, ahol megfonták, így „mégis csak teljesen magyar anyagból dolgoznak”. Nagy problémát okozott még a korona gyengülése, mert emiatt sokkal drágábban lehet beszerezni a nyersanyagot, de „dacára az árak ilyetén emelkedésének, a Rokka csodálatos olcsón dolgozik és gyártmányai igen kapósak”. Szóba került az is, hogy mit gyárt a csabai szövőgyár: „az úgynevezett vatelint, a berliner kendőket és a közönséges alsó trikó és varrott harisnya-árukat mint tömegárut s ezenkívül a legfinomabb gyöngykötésű selyem- és gyapjú ruhákat, kabátokat stb.”. A beszélgetést követően Hampel Alfréd üzemigazgató vezette körbe a sajtó munkatársát a Rokkában. A gépházzal kezdtek, mely a gyár szívének számított. Itt gőzkazán hajtott meg egy 120 lóerős gépet, illetve két darab 35 lóerős villanymotor is üzemben állt. A műszakiak mindere gondoltak, hiszen „ha a gőzgépben hiba esik, öt percen belül nyersolajmotor hajtja a dinamót, ha pedig a dinamónál van üzemzavar, az egész berendezést rákapcsolják a városi villamos müvek vezetékére”. Ezt követően a nyersanyagraktár bemutatása következett, ahol hat hatalmas kötegben volt felhalmozva a gyapjú- és selyemfonal. Innen ezeket a festőműhelybe vitték, ott „naponta 300 kilogramm nyersanyagot festenek meg”. A medencéket gőzzel fűtötték, majd hatalmas, betonból készült kádakban mosták ki a nyersanyagot. A következő állomás a szárítókamra volt, ahol „száraz légfűtés van s óriási ventillátorok pár perc alatt kiszárítják” a kész fonalakat. A munkatermek következtek. Az elsőben „55 körkötő gép van, melyeken harisnyának, bélésnek és trikó alsóruháknak való trikószövetet kötnek”. Sajnos a képzetlen munkaerő miatt sok kára keletkezett a gyárnak, meg kellett pontosan tanulniuk az „orsókra való motorálást”. A „kikészítő műhelyben” történik a bolyhozás, melyet drótkefével felszerelt gépek végeztek el. A „kötőgépek osztályán” női blúzokat és nyakkendőket készítenek. A gyártelep utolsó része a varróműhely. Ebben 60 darab különleges varrógép található, melyeken „kézről-kézre megy az előkészített anyag, amíg teljesen kész kabátok és egyéb felső ruházati cikkek alakjában a villamos vasalóterembe kerül, ahonnan egy lépés a csomagoló, majd a készáruraktár”. Pont dél lett, mire az újságírót körbevezették a Rokkában, aki azzal a jóleső tudattal búcsúzott el a vezérigazgatótól, hogy „egy nagy kulturáju és fényes perspektiváju jövő előtt álló iparvállalat van Békéscsabán, mely a városnak is hírt, dicsőséget szerez mindenfelé, ahol áruival megjelenik”. (Az épület történetéről részletesen a https://csabaihazak.blog.hu/ oldalon lehet olvasni – a szerk.)
Helyi hír – Újabb veszteség
’Haldokló természet, dér, fehér szemfedő, csillagos hideg éjszakam élet és halál” – ilyen gondolatokkal kezdődik a Körösvidék búcsúztatója Dr. Krammer Nándor halála alkalmából.
Az elhunyt 1855-ben született Pozsonyban, alap- és középfokú iskoláit is ott végezte el. Egyetemi tanulmányait az Osztrák-Magyar Monarchia két fővárosában (Budapest és Bécs – a szerk.) folytatta, 1882-ben polgári iskolai tanítói diplomáját szerezte meg míg 1887-ben a magyar tudományegyetem bölcsészdoktora lett. Az egyik első nagyobb tudományos értekezését a „Phthyrius inguinalis"-ról (lapostetű – a szerk.) írta és számos kisebb dolgozata jelent meg a „Magyar Ornithologiai Központ", a „Békéscsabai Muzeum Egyesület" évi kiadványaiban a helybeli leányiskola Értesítőiben és helyi lapokban”. Ő hozta létre a békéscsabai lányiskola természetrajzi gyűjteményét és országos hírnévre tett szert, mint kiváló állatpreparátor. Szeretett tudománya témáiból előadásokat, felolvasásokat tartott. Nyolc évig volt vezetője a Békéscsabai Múzeum Egyesületnek és elnöke a Békéscsabai Állatvédő Egyletnek. Ő tárta fel a (a csiszolt kőkorszakból származó - a szerk.) gyulavarsándi leletet és az egyik legnagyobb barátság fűzte Hermann Ottóhoz. 1880-ban lett a békéscsabai polgári lányiskola pedagógusa, „neve, munkássága elválaszthatatlanul egybeforrt az intézetével, melynek ott állott örvendő szívvel a bölcsőjénél”. Utolsó útjára volt tanítványai, munkatársai, a város közössége kísérte, „a lelkiismeretes kötelességteljesitésnek, a becsületes munkában eltöltött hosszú életnek ez az egyetlen szomorú jutalma”. A tanár úr temetéséről november 26-án számolt be a Körösvidék. A szertartás a Széchenyi ligetben található katolikus temetőben zajlott, ahova „a leányközépiskola növendékei, tanártársai, tisztelőinek s barátainak nagy tömege kisérte ki utolsó útjára”. Itt „gondolatokban gazdag, gyönyörű” beszédet mondott Gajda Béla, a lányközépiskola igazgatója, melyben „a magyar tanár sorsát tárva fel a megholt életéről való megemlékezésben”. Volt tanítványai nevében Brózik Erzsébet búcsúzott, aki „közvetlen, kedves, mindenkit mélyen megható szavakban az elköltözött öreg tanártól”. Tanítványai búcsúztatóját Babos Ilona VIII. osztályos tanuló „őszinte meghatottsággal” tolmácsolta. Szomorú gondolatokkal kezdtük a beszámolót és a Körösvidék szomorú gondolataival zárjuk azt: „Szürkült már az este, csendesen hulldogált a hó, amikor tanítványainak sokasága zokogva szórta tele virággal a jó öreg tanár nyitott sirját”. (Krammer Nándor életéről részletesebben a http://bekeswiki.bmk.hu oldalon lehet olvasni – a szerk.)
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_10-12/?pg=207&layout=s
Krammer Nándor
http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Krammer_N%C3%A1ndor_(1855%E2%80%931921)
Rokka
