Erdélyi történet
Az erdélyi születésű Petru Groza – akit a Körösvidék következetesen Gróza Péternek nevez – tagja volt az Erdélyi Kormányzótanácsnak, mely gyakorlatilag az ott élő románság kormányaként tevékenykedett. A korszakban miniszterként körutazást tett Erdélyben és ennek keretében ellátogatott a székelyek lakta területekre is, hogy a helyszínen győződjék meg „elégedetlenségük okairól”.
Ő volt az egyik első román politikus, aki legalább meghallgatta a magyarság problémáit, „habár segíteni ő sem nagyon akar rajtuk és ő sem akarja megszabadítani őket az oláh igától”. Sepsiszentgyörgyön találkozott Háromszék megye vezetőivel és lakóinak képviselőivel. A polgárok küldöttségének legnagyobb problémája az volt, hogy „a székelyvármegyének olyan alispánja van, aki egy szót sem tud magyarul. Ezelőtt Kisenevben kistisztviselő volt és nagyon meglepődött, amikor alispáni kinevezéséről értesült”. A Magyar Szövetség képviselői is felkeresték a minisztert, akik szintén a háromszéki prefektus tevékenysége ellen tiltakoztak, aki „valósággal garázdálkodik, ami a nép közt nagy elkeseredést támasztott”. Tettei közül kiemelkedik, hogy önkényesen vetett ki adókat, a törvényesen megválasztott zágoni magyar bírót nem nevezte ki, hanem „oláh bírót hozatott idegenből”. Az alispán működésének következményeként „kétezer székely földmivelő családot tett földönfutó koldussá”. Groza miniszter türelmesen hallgatta végig a panaszokat és „legmesszebbmenő jóindulatáról" biztosította őket. Ugyanebben a lapszámban (Körösvidék, 1921. június 18. – a szerk.) azonban a következő rövid hír is megjelent: „Ma este kelt hivatalos távirat közli: Gróza Péter minisztert, aki most fejezte be erdélyi körútját, megfosztottak miniszteri tárcájától, mert útjában kijelentette az erdélyi nemzeti kisebbségek előtt, hogy jogaikat oltalmazni fogja”. A csabai lap, szokatlan lelkesedéssel, további cikkekben is foglakozott Petru Groza tevékenységével. Június 22-én arról számoltak be, hogy az „államellenes összeesküvéssel” vádolt 80 (!) aradi diákot, akiket Nagyszebenbe hurcoltak, „Gróza miniszter közbenjárására a napokban szabadulnak ki”. A csabaiak számára pedig június 24-én az derült ki, hogy a minisztert mégsem fosztották meg hivatalától, sőt a közte és a román nemzetiségi miniszter „között fölmerülő ellentétek teljesen elsimultak”.
Pályaudvari történet
A vasúttal csak a gond van? – fogalmazódhatott meg a csabaiak fejében a háború alatt és után. A hadsereg előtérbe sorolása, a hazaözönlő katonák, a fűtettelen várótermek és vasúti kocsik, a szénhiány és a késések is nehezítették a vasutasok mindennapjait, akik mindezek ellenére becsülettel helyt álltak a nehéz időkben is.
A Körösvidék 1921. június 16-án egy olyan problémára hívta fel a figyelmet, mellyel a Békéscsabáról Budapestre utazók szembesülhettek. A Gondoltatok rovatban megjelent cikkben arról esett szó, hogy az esti pesti vonatra várakozik „minden nap egy sereg összezsúfolt ember a csabai peronon”. Hiába áll benn a szerelvény az állomáson, arra nem volt szabad felszállni, csak az indulást megelőző 10 percben, „mikor aztán elhangzik a felszólítás, törik az emberek a nyakukat, hogy helyhez jussanak”. Mindeközben elszabadul a pokol és a várakozó utasok „tolongás, jajjgatás, ruhaletaposás (mert a nép egyszerű asszonyai még nem viselnek rövid ruhát), káromkodás stb. közepette az utolsó tiz percben sikerül is elhelyezkedniük”. A lap jogosan javasolta, hogy engedjék meg a várakozóknak, hogy hamarabb is felszállhassanak a vonatra, hiszen akkor el lehet kerülni a tömegjeleneteket és „mindenki szépen helyhez jutna, mert akkor sem utazna több ember, mint a mai rendszer mellett”. A vasúttársaság szabályzata viszont ezt nem tette lehetővé, és a MÁV továbbra is akadályozta „hogy a beszállás is jó és kényelmes legyen”.
A totógyilkos mérkőzés
Angliában már 1921-ben is lehetett fogadásokat kötni azzal kapcsolatban, hogy mi lesz egy-egy labdarúgó mérkőzés végeredménye, de hazánkban csak 1947-ben indult el a totó. A csabaiak azonban örülhettek, hogy száz évvel ezelőtt még csak hírből sem hallottak erről a lehetőségről, hiszen igazi totógyilkos mérkőzést játszott egymással az Előre a budapesti Testvériség csapatával a „vásártéri pályán”.
A Körösvidék a mérkőzés beharangozójában a következőket írta: „A vendégcsapat nem képvisel komoly játékerőt”, illetve „a második osztálynak egyik gyengén szereplő csapatával szemben az Előre fog iskolajátékot játszani”. Bár a sportrovat mindezekhez azt is hozzáfűzte, hogy a labdarúgásban az tippelés „nem mindég válik be s igy előfordulhat az a meglepetés, hogy az Előre kisebb gólarányu győzelmet fog aratni” a minimum négygólos előrejelzés ellenére. A június 20-án a mérkőzésre kilátogató csabaiak joggal várták a fölényes hazai győzelmet, de a lelátóról teljesen mással szembesülhettek. A győztes nem az Előre MTE lett, hanem a lesajnált budapesti Törekvés. A csabai napilap keményen ostorozta a csabai csapatot, mert „ennek pedig nem lett volna szabad megtörténnie, ha a sport volna fontosabb a politikánál és nehéz talajon is trenírozna a csapat s általában komoly munkát végezve, arra törekednék, hogy neki győzni kell s vereséget csak olyat szabad kapni, amelyből erkölcsi és tudásbeli haszna van”. A szerző annak a reményének is hangot adott, hogy tanult az esetből az Előre és „ezentúl jobban megválogatja az attrakciókat s ha már kisdedcsapatot hoz, azokat oktatja is a szép footballra”.
Kommentár nélkül
Forrás
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_04-06/?pg=254&layout=s
