Nemzetközi történet – Hogyan tudta meg?
Az első világháború már véget ért, de még mindig témát adott az újságoknak mindaz, ami a Nagy Háborúban történt. A Körösvidékben 1921. július 2-án jelent meg a tudósítás arról, hogy a német császár, II. Vilmos hogyan értesült a szarajevói merénylet híréről (e merénylet következtében robbant ki az első világháború 1914-ben – a szerk.).
Kiderült, hogy a volt francia nagykövet, Jules Cambon közzétette emlékiratait és benne ír az említett esetről is. A nevezetes napon a császár a kieli regatta versenyen vett részt vitorlásával és „mint mindig, ezúttal is nagyon izgatott volt, valósággal belelovalta magát a gyakorlatokba”. A verseny közben azonban egy kis gőzhajó tűnt fel, mely teljes sebességgel közeledett a császári hajóhoz. A német uralkodó idegesen intett, hogy ne zavarják verseny közben, de „Müller admirális, a kis gőzös hajóhidjáról jelezte, hogy valami fontos átadni valót hozott”. Üzenete kalandos módon jutott el II. Vilmoshoz: az admirális „tüntetőleg mutatott fel egy papírdarabot, majd kivette arany cigarettatárcáját s az üzenetet ebbe bezárva, átdobta a yacht födélzetére”. A tárcát egy matróz vette fel és adta át a császárnak, aki miután elolvasta a papírra írt szavakat, kiejtette azt a kezéből. „Minden megkezdődött” – mondta az uralkodó, majd utasítására lefújták a versenyt.
Helytörténeti érdekességek
Érdekes sorozat indult útjára a Körösvidék oldalain Fábry Károly tollából. A csabai születésű publicista több helytörténeti témájú tanulmányt írt (például A nagy csabai árvíz és egyebek, Tallózás Csaba múltjából – a szerk.). A csabai újságban a vasútról közölt érdekességeket, arról a vasútról, melynek első szerelvénye 1858-ban futott be Csabára.
Rögtön a bevezetésből kiderült, hogy a vonal tervezésekor nem volt szó arról, hogy városunkban is lesz vasút, mert „Csaba még akkor olyan kis tótfészek volt, hogy a vasút tervezésénél figyelembe sem jött”. 1848-ban a vasparipa még csak Szolnokig közlekedett és ez nagy nehézséget okozott azoknak a csabaiaknak, akik áruért mentek Pestre vagy Bécsbe, hiszen Szolnokig lovaskocsival kellett szállítaniuk a portékát. Emiatt a helyiek szinte csak sóért és épületfáért jártak oda, amit a Tiszán úsztattak le. Ezen a helyzeten változtatott a vasút, ezért is kellett a Tiszántúlt elérnie a Szolnokról induló vonalnak. Igen ám, de a német mérnökök a következő útvonalat javasolták: Szolnok-Mezőtúr-Szarvas-Mezőberény-Békés-Gyula-Arad; így az elképzelés szerint Békéscsaba kimaradt volna az állomások sorából. A tervezetből nem lett semmi, mert „utközben kisült, hogy Szarvas és Békés vasvillával fogadta a mérnököket, akik az ő határukat, féltett szántóföldjeiket nem engedték keresztülhasogatni, feldarabolni, tanyájukat felgyujttatni, bikáikat, lovaikat ijesztgetni”. Legjobban a fuvarosok tiltakoztak, akik munkájukat féltették, emiatt gyűléseket tartottak; senki és semmi sem tudta véleményüket megváltoztatni. A tiltakozások miatt új irányt kellett kijelölni, így került képbe Békéscsaba. A „császári szabadalmazott vasútépítő részvénytársaság el kezdett tapogatózni Csabán (mert akkor még egyszerűen és okosan így írták) vajjon itt milyen fogadtatásra találna terv-változtatásuk, ha Csabán át hoznák a vasutjukat”. Szerencsére az akkori elöljáróink voltak olyan előrelátóak, hogy rávették „a higgadt vérű jó csabai tótokat”, ne ellenezzék a vasutat. Sőt, azt is elérték, hogy a település ajánljon fel területeket a sínek mentén és még téglákat is adtak a leendő állomásépület számára. Nemcsak szóban, hanem tettekben is az ügy mellé állt a település és „hamarjában téglaégető kemencét állított fel a vasút tervezett állomása közelében”. Sok évig szolgálta ez a téglaégető a csabaiakat, szinte minden téglaépület az itt készítettből épült, annak ellenére, hogy legfőképpen járdaépítésre volt alkalmas, „nem is kopott az el soha — csak a csizma, meg a cipő tőle”. Az első személyvonat 1859 nyarán futott be a csabai vasútállomásra, a nevezetes eseményen a „község apraja-nagyja mind kint volt a most is meglevő, akkor csudaszámba menő, emeletes nagy állomás előtt”. A vonaton és az állomáson minden német volt: a feliratok, a vasutasok, a vonatjegy, a személyzet tagjai „németül gorombáskodtak a németül nem tudókkal s ha mehetett a vonat, azt kiáltotta: „Fertig!" (Készen.)”. Ekkor megengedték a csabaiaknak, hogy az első megállóig ingyen utazhassanak el; volt, aki élt a lehetőséggel, de akadtak olyanok is, főleg az idősebbek közül, akik „semmiért sem ültek volna fel az „ördög masinájára". (folytatjuk)
Helyi hír – Osztálytalálkozók
Osztálytalálkozókra mi is járunk napjainkban, természetesen száz évvel ezelőtt is tartottak ilyen eseményeket; 1921. július elsején számolt be a Körösvidék egy ilyen „kettős” találkozóról. A Rudolf Főgimnáziumban (ma evangélikus gimnázium – a szerk.) 10 éve végzettek találkoztak 1921-ben, mindjárt két osztály is.
A találkozó célja az volt, hogy résztvevők „az iskola falai között szövődött barátságukat felújítsák és megerősítsék, másrészt hálájukat fejezzék ki volt tanáraik s az őket nevelő főgimnázium iránt”. Az 1911-ben érettségizett osztály tagjai fél 11-kor gyülekeztek a gimnázium épületében, jelen voltak: „Bagyinka Béla máv. tisztviselő (Békéscsaba), Búcsy Géza banktisztviselő (Gyoma), Baukó András mérnök (Békéscsaba), dr. Gally Miklós rendőrfogalmazó (Békéscsaba), dr. Gyöngyösi János hírlapíró (Békéscsaba), dr. Kiiment Z. Pál banktisztviselő (Békéscsaba), Mahács Pál joghallgató (Békéscsaba), Ormai János kereskedő (Békéscsaba), Papp László mérnök (Gyoma), ifj. Réthy Béla gyógyszerész (Békéscsaba), Szász Samu bányamérnök (Berenta), Tollas Béla ref. lelkész (Törtei), Vaday József hadnagy (Budapest), Weisz István textilrnérnök (Békéscsaba)”. Az egybegyűlteket Rell Lajos, a gimnázium igazgatója köszöntötte, majd Gyöngyösi János (a későbbi külügyminiszter – a szerk.) beszéde következett. A program délután folytatódott, amikor az osztály megkoszorúzta volt osztályfőnökük, Fest László sírját. A másik találkozó 11 órakor kezdődött, ezen a volt IV. osztályosok vettek részt, név szerint: „Áchim András gazdálkodó (Békéscsaba), Harsányi György hadnagy (Budapest), Kalmár Miklós műegyetemi hallgató (Békéscsaba), Kiiment Endre hadnagy (Békéscsaba), Kvasz Béla magántisztviselő (Békéscsaba), Kvasz Jenő főkönyvelő (Békéscsaba), Kurilla Mihály városi adótiszt (Békéscsaba), Machács Lajos csendőrhadnagy, (Kiskunfélegyháza), Petrovszky S. György földbirtokos (Békéscsaba), Réthy István vegyészmérnökhallgató (Békéscsaba), Tarnóczy Ferenc műszaki tisztviselő (Kispest), Wilhelm Ferenc banktisztviselő (Békéscsaba), Zsiros János gazdálkodó (Brassó)”. Őket is Rell Lajos köszöntötte, de nem igazgatói, hanem volt osztályfőnöki minőségben. Beszédében megemlékezett a háborúban elesett osztálytársakról is. Ez a csoport délután a Hősök temetőjét kereste fel, azért „hogy kegyelettel áldozzanak hősi halált halt osztálytársaik emlékének, kik közül Propper István zászlós itt van eltemetve”. A két csapat este nyolckor a Széchenyi ligetben találkozott egy közvacsora keretében, amelyen „megjelentek a már megnősült volt diákok feleségei is”. A jó hangulatú és „kedélyes” vacsorán, mely a hajnali órákig tartott, beszédek és pohárköszöntők hangzottak el, de a szokásos anekdotázás sem maradhatott el. Az osztálytalálkozón résztvevői „lelkesen fogadták meg, hogy tiz év multán újra egybegyűlnek húszéves találkozóra”.
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_07-09/?pg=1&layout=s
