Országos hír – Megszületett a pályázat végeredménye
A magyar társadalom nem hagyhatta válasz nélkül a trianoni igazságtalanságot, ennek szellemében rengeteg regény, újságcikk, plakát és vers született a korszakban. A sorból nem maradhatott ki a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, mely szervezet a Védő Ligák Szövetségével karöltve pályázatot írt ki 1920-ban. A felhívás így szólt:
„A Védő Ligák Szövetsége pályázatot hirdet:
1. legfeljebb husz szóból álló imára, fohászra és 2. legfeljebb tiz szóból álló jelmondatra.
Ugy az ima vagy fohász, mint a jelmondat azt a gondolatot fejezze ki, hogy minden törekvésünk elrabolt országrészeink visszafoglalására irányuljon és addig nem lesz pihenésünk, míg hazánk ujból egységes nem lesz.”
A 250 beérkezett pályaművet egy bírálóbizottság véleményezte, melynek elnöke Rákosi Jenő újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.
Ima kategóriában Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna költőnőt hirdették ki győztesnek, aki következő alkotásával győzött:
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”
A mű (mely a Horthy-korszak nemzeti imájává nőtte ki magát) rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, ezért egy év múlva szerzője 15 szakaszossá bővítette, amit egy újabb pályázat keretében megzenésítettek.
A jelmondat kategóriát B. Szabó Mihály volt főjegyző és főispán nyerte meg a következő alkotással:
„Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”
A Körösvidék a következő gondolattal bocsátotta útjára a két művet: „Adja isten, hogy az az érzés, mely ezt az imát és jelmondatot diktálta a két szerzőnek, fészket találjon minden magyar szívben, imájává váljék minden magyar gyermeknek, repüljön szét az országban, mint a madár s töltse be a lelkeket a Magyarország feltámadásának, az egész Magyarország visszaállításának reményébe vetett törhetetlen hit.”
Helyi hírek – Még mindig a lakhatás
Menekültek, lakáshiány, gyűjtés, tragédiák sorozata – ez jellemezte még mindig Békéscsabán a vagonlakókat, akik egyre nehezebb körülmények között éltek a csabai vasútállomáson és környékén. Őseink becsületére legyen mondva, hogy mindent megtettek a probléma rendezése érdekében, inkább több, mint kevesebb sikerrel. Szeptember 8-án „A MOVE lakásmozgalma” címmel közölt egy cikket a Körösvidék, melyből az olvasók számára kiderült, hogy a MOVE csabai és vármegyei szervezete célja az volt, hogy „lakáshoz juttassa a hajléktalanokat.”.
Az első világháború előtt katonai célokra épült, de azóta pusztuló barakkok felhasználásával akartak ugyanis új lakásokat építeni a főleg Erdélyből érkező menekültek számára. Zsitvay József ezredes, a „MOVE békéscsabai főosztályának agilis, lelkes elnöke” személyesen kereste fel Budapesten Stréter István honvédelmi minisztert, hogy a „elkérje a barakkokat”. Fáradozása eredményes volt, hiszen a tárcavezető megbízta „a lakásügyek kormánybiztosát, hogy haladéktalanul nézesse meg a kérdéses barakokat s használja fel azokat legjobb belátása szerint.”. A kormánybiztos már utasította az illetékes szegedi körletparancsnokságot, hogy küldjék ki a szakértőket, akik megállapították: „a rendelkezésre botcsájtott barak-anyagból meglehetős nagyszámu házat lehet építeni”. Az újság az illetékes hatóságokat arra is felszólította, hogy minden érintett sürgesse a dolgot, hiszen a házaknak még a tél beállta előtt fel kell épülniük. A cikk ezzel az elgondolkodtató mondattal zárult: „Ezeknek most megfizethetetlen értékű ajándékot jelent a lakás, de ha csak tavaszra juthatnának fedél alá . . . ki tudja kibirják-e addig ?”
A menekülteken nemcsak a MOVE, hanem magánemberek is segítettek. Szeptember 18-án jelent meg a Körösvidékben egy hirdetés, melyben Torkos Kálmán orosházi főjegyző a következőket tette közzé: „Van szerencsém Orosházán levő nyaralómat kizárólag Erdélyi Magyar Székely menekült családnak lakásul felajánlani minden dijazás nélkül”.
Helyi hírek – „Jaj, úgy élvezem én a strandot!”
Énekelte A pancsoló kisgyerek az 1960-as évek elején a fenti dalt, de a csabai gyerekeknek1920-ban még mindig nem adatott meg a strandolás lehetősége. Ez a szomorú tény szinte minden héten témát adott a Körösvidéknek: megoldási javaslatokban, ötletekben, más települések emlegetésében nem volt hiány. Még 1920. augusztus 25-én V.K. aláírással (ez a monogram valószínűleg Vidovszky Kálmán főszerkesztőt takarta) jelent meg egy cikk Szilvásvárad helymegjelöléssel és „Ami felett érdemes volna elgondolkozni Csabán” címmel. Az újságíró kiránduláson járt a Bükk-hegységben és azt remélte, hogy „hogy egész napom el fog telni a hegyek közt való csatangolással, a hegyi tavak, a csobogó vízesések, pajkosan futkosó fodrosvizü patakok áhítatos bámulásával s nem lesz időm leülni egy félórára a papiros mellé”. Azonban az élet felülírta a programot, hiszen V.K. útja Egerbe vezetett, ahol a nagy melegre való tekintettel elment a helyi fürdőbe is. Amit látott: hatalmas és pompás vízű uszoda, ahol az emberek „jókedvűen, egészségesen, boldogan lubickoltak”, de voltak, akik a büfében ettek farkasétvággyal vagy csak a homokban tornáztak jókedvűen. A legnagyobb megdöbbenéssel azonban az a hírt fogadta, amikor kiderült, hogy Egerben tavaly nyáron nem uszoda volt ezen a helyen, hanem „egy hináros, vizinövényes csúf pocsolya”. Mivel a város, a drágaságra hivatkozva, nem akart uszodát építeni, a helyi polgárok vették kézbe az ügyet és megalapították a Város Fejlesztő Bizottságot. Az egyesület vezetésével „Kihordatták a hináros pocsolyát, építettek közéje vagy 150 kabint, fogadtak fürdőszolgákat s ez év májusában megnyílt az uszoda.” és ami a legfontosabb, olyan népszerű hely lett a helyiek körében, hogy „már ez évben teljesen behozta az összes költségeket”. Az Egerben kiránduló csabai emberben persze rögtön felmerült, hogy mivel Csaba nagyobb város és itt több ember lakik – „Csabán nem lehetne ezt megcsinálni? Ott még több ember lakik, mint Egerben, következésképpen ott még jobban menne az üzlet. Vagy a mi gazdag városunkban csak a sertéshizlalás iránt van érzékük a pénz- és üzlet embereknek?”
Mindössze szeptember 8-ig kellett várni az újabb fürdővel foglakozó hírre. Ekkor az „Újabb fürdőterv Csabán” címmel a Csabán (is) igen aktív MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) grandiózus fürdőtervét mutatta be a Körösvidék. Az Egylet közgyűlésén bemutattak egy, a laktanya mellett felépítendő hatalmas épület tervét („Movepalota”), melybe fürdőt, klubhelységet, tánctermet is terveztek. A lelkesedést azonban a cikkíró hamar lehűtötte a következő sorokkal: „Természetesen olyan horribilis költségbe kerülne az egész palotának felépítése, hogy azt teljes egészében megvalósítani szinte lehetetlen.”. Ezzel a csabai MOVE tagság is tisztában volt, de legalább a fürdő felépítését megpróbálták elérni, kevés sikerrel… Az újság szinte könyörgött az Egyletnek: „Nincsenek már nekünk nagy igényeink. Nem akarunk mi világvárosi tükörfürdőt, csak egyszerű, a közegészséget helyesen szolgáló kis fürdőcskét.”. A fürdő megnyitására azonban még két évet kellett várni, hiszen csak 1922 augusztusában nyílt meg Csabán az Árpád fürdő az Árpád ligetben.
Csabai szösszenetek – Fontos és kevésbé fontos hír
A Körösvidékben a fontos európai, magyarországi és helyi hírek mellett gyakran jelentek meg olyan írások, olvasói levelek, melyek szinte kizárólag a csabaiaknak, a városban élőknek szóltak. Ezek a rövid cikkek lehettek viccesek és elgondolkodtatóak egyaránt. Most ezekből ajánlunk kettőt:
Szeptember 8-án „A csabai kirakatok” címmel egy szerkesztőségnek címzett levelet közölt az újság, melyben egy Pestet, a pesti kirakatokat jól ismerő olvasó azon bosszankodik, hogy „Pesten, ahol úgyszólván a legnehezebb valamit kivinni, hogy minden kereskedő a kirakatba kitett portékájának az árát kiirni tartozik és ott ki is irják!”. A levélíró szerint azonban Csabán „alig-alig látunk árakat a kirakatokban, csak a legszolidabb kereskedők teszik meg, hogy a közönséget tájékoztatják az árakról.” Véleménye szerint a hatóságoknak itt is el kéne érniük, hogy a vásáról tájékozódni tudjanak a kirakatokból. Levelét a következő sorokkal fejezte be: „Mindenesetre azt hiszem, közóhajt teljesítek, amikor sürgősen kiadni kérem, követelem az ez irányban intézkedő rendeletet! Úgyis elég baja van mindenkinek azzal a sok ígérettel, ami mostanában már elhangzott, de nem teljesedett, ez a legkevesebb, amit elvárhatunk — és méltán". Csak remélni tudjuk, hogy óhaja teljesült és a csabai kirakatokba is kiírták az árakat.
Szeptember 19-én a „Jelenségek” rovatban jelent meg egy tudósítás a következő nyitómondattal: „Feláldozván idegeimet, ma bementem a hetipiacra érdekességeket hajhászni.”. Ott az újságíró két nénivel találkozott, kik tojást árultak. Az egyikhez vevő jött, neki 3.50 koronáért adta a tojást az egyik, erre „Mérgesen pattant fel a másik: „ne adja oly olcsón a tojást, a kofa négyötvenért is megveszi!". Úgy látszik a tojásokkal csak a baj volt a csabai piacon, hiszen a cikk egy olyan jelenettel folytatódott, melyben egy asszony szintén tojást akart venni, de neki már 4 koronáért adták azt. Ezt drágának találta a vevő, „mire egy magasnövésű, kövér, kétcsillagos rendőr rászól a vevőre: „ha nem tetszik az ár, hagyja itt, majd megveszi más.". Az újságíró, aki a rendőrt rögtön árdrágítónak nevezte, folytatta a nézelődést a piacon „az iszonyú, még a tegnapi szállító kocsitól otthagyott bűzben.”. A következő megállójánál éppen egy mészárosnál vásárolt egy asszony 30 deka húst, de a hentes csak 20 dekát tett a mérlegre, majd megnyomta azt az ujjával. A vevő ekkor „elkezdte vissza nem adható parlamenti beszédét”, mire az eladó rádobott a húsra egy súlyt és a következőt válaszolta: „most negyven deka a hus. Ha nem tetszik, ne vigye el, egyék szalmát.”
A nézelődő újságíró keserűen állapította meg: „én sem megyek többet hetipiacra, annyi szent! Még rendőri segédlettel sem ...”
Források:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/collection/helyi_lapok_bekes_megye_korosvidek/
Pályázat
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Hiszekegy
Lakásmozgalom
https://behir.hu/bekescsaba-anno-barakkokban-szallasoltak-el-a-menekuloket
Fürdő
https://csabaihazak.blog.hu/2017/11/14/arpad_furdo_294
