Anno 1920 - Békéscsaba és a világ 1920 október végén

A Tisztelt Házban párbajig fajuló viták zajlottak, a csabai „lányközépiskolások” hosszú, de szép műsort adtak elő, csabai Afrika-kutatók indultak el a távoli kontinensre és kiderült, hogy (a csabaiak szerint) nem jó helyen fekszik a megyeszékhely.

Országos ügy – „Zajos ülés a Házban”

A magyar országgyűlésen száz évvel ezelőtt fontos ügyekről kellet tárgyalniuk a képviselőknek, de a felmerülő viták néha odáig fajultak, hogy az érdekelt felek párbajra hívták ki egymást. Nézzük, mi is történt a Tisztelt Házban 1920. október végén! Október 26-án Csáky Imre külügyminiszter beterjesztette a trianoni békeszerződés elfogadásáról szóló javaslatát, amit először a „külügyi, közjogi és közgazdasági bizottságok fognak megtárgyalni.” és csak utána kerül napirendre. Őt követte a pénzügyminiszter Korányi Frigyes, aki „az adócsalás és a dohányjövedéki kihágás pénzbüntetésének felemelésére vonatkozólag terjesztett elő javaslatot.”. Harmadikként Lingauer Albin, a kőszegi kerület képviselője szólal fel, hogy megindokolja a sajtótörvény módosítására beterjesztett indítványát. Eddig semmi vita, semmi felzúdulás, talán voltak olyanok, akik elszundikáltak a beszédek közben…

Vasadi Balogh György felszólalását követően azonban minden megváltozott. A képviselő az „egyetemi incidensekről interpellált” és arról beszélt, hogy véleménye szerint az egyetemeken olyan helyzet alakult ki, ami nem teszi lehetővé az oktatást. Támadta a kultuszminisztert és kérdéssel fordult a kormány felé: „hajlandó-e a kormány az egyetemi beiratkozásokat szabályozó törvényt végrehajtani és a szerzett jogokat biztosítani?”. Na, lett erre felzúdulás! Mindenhonnan bekiabálások hallatszottak, talán még a szundikálók is felébredtek… A hangzavar akkora volt, hogy az „elnök csak nagy nehezen tudta a hosszontartó vihart lecsendesíteni.”. A megszólított kultuszminiszter, Haller István kért és kapott szót, aki visszautasította a vádakat és kijelentette, hogy „a beiratkozások megtörténte óta az egyetemeken semmiféle incidens nem történt” és az egyetemeken korántsem olyan sötétek az állapotok, mint ahogyan azt Vasadi Balogh György lefestette. A miniszter válaszát a Tisztelt Ház tudomásul vette.

A „vihar” után Zákány Gyula katolikus pap, a tapolcai választókerület képviselője következett, aki az internálások megszüntetéséről kérdezte az igazságügyi minisztert. Ismét a megszólított következett, Ferdinándy Gyula válaszában elmondta „hogy már intézkedett ilyen célzatú bizottság munkábaállitása iránt s minden korrupció megtorlására és kiküszöbölésére a legerélyesebben fog eljárni.”.

Az országgyűlés következő ülését október 27-én tartotta, itt már a vita párbajba torkollott. Először megállapították, hogy Ugron Gábor képviselő mentelmi joga sérült, majd Korányi Frigyes pénzügyminiszter következett. Ő visszautasította Ereky Károly képviselő vádjait, miszerint a kormány cukorügyben, a cukor árának megállapításakor „pamamázott” (sikkasztott – a szerk.). A Körösvidék beszámolója szerint ekkor „ Ereky közbekiált. Nagy zúgás támad. Korányi tovább beszél.”. A pénzügyminiszter bocsánatkérésre szólította fel Erekyt, aki viszont így válaszolt: „Én ezennel nyilvánosan azt állítom, hogy a pénzügyminiszter úr megkárosította az államot!”. A teremben az események felgyorsultak:

„Koránvi: Hazugság!
Ereky: A pénzügyminiszter urat ezennel nyilvánosan megvádolom panamával!
(Minden oldalról zavarosan kiáltoztak nagy összevisszaságban.)
Rakovszky (csendet parancsol: Ha Ereky képviselő ur vádjait azonnal nem igazolja, rendre utasítom!”

Ereky: Hajlandó vagyok bármilyen bizottságok előtt igazolni, hogy a pénzügyminiszter ur eljárása a cukorárak elszámolása körül jogtalan volt s azok között van egy 25 milliós tétel, mely apszolute nem indokolható!”

A vita után a Tisztelt Ház „nagy része tudomásul vette Korányi válaszát.”. A parlamenti összecsapás azonban így nem érhetett véget, hiszen a pénzügyminisztert nyilvánosan bűncselekménnyel vádolták meg. Korányi Frigyes, a kor szokásának megfelelően, párbajra hívta ki Ereky Károlyt és segédei „Széchenyi Viktor gróf és Horthy István tábornagy még tegnap este megkezdték a tárgyalásokat Ereki megbizottaival.”. A párbajra csak 1921. február 4-én került sor, amiről a Nemzeti Újság számolt be: „A párbaj a tiszti becsületügyi választmány hosszabb tárgyalása után ma. történt meg. Korányi pisztolya csütörtököt mondott, Ereky nem talált. A felek nem békültek ki. A lovagiasság szempontjából ezzel a két politikus ügye el vau intézve, de annál súlyosabb sérelem esett azon a keresztényi szellemen, melyet mind a két politikus ur képvisel.”

Helyi esemény– Lányok ünnepeltek

Egymást érték a programok a békéscsabai Közművelődés Házában (ma Munkácsy Mihály Múzeum), 1920. október 24-n például a „Lányközépiskola”(ma BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium) tartotta ott ünnepségét Gajda Béla igazgató vezetésével. A frissen kinevezett intézményvezető nagyon szép és tartalmas, műsort állított össze és az újság szerint a növendékek és a pedagógusok „szokatlan zenei tudásról, a darabok kiválasztásában tanúsított művészi érzékről tettek bizonyságot”.

A zenei előadásokat szónoklatok színezték, ezek közül kiemelkedett Gajda Béla „klasszikus szépségű megnyitó beszéde”, melynek címe is sokat elárult: „Lesz még Magyar Tavasz”. Ebben az igazgató arról is beszélt, hogy nem szabad elfelejteni az elszakított területeken élő honfitársainkat, támogatni kell a Területvédő Ligát és akkor „Lesz még egyszer ünnep a világon! Lész még magyar tavasz!”. Őt követte Thamássy Ilona tanárnő felolvasása, aki „a tőle megszokott szellemességgel, ötletességgel és pompás humorral ostorozta társadalmunk ama bűnét, hogy rengeteg idegen szót használ.”. A fellépők között szerepelt Laubner Margitka, aki egy hazafias imát mondott el „bátran és szépen”; Belenta Aranka és Tauszig Olga „melodráma szavalata”; Szilágyi Vilma és Muntyán Izabella szép és jó érzéssel elmondott monológjai „kedves és derült perceket szerzett a közönségnek”. Mindezek után egy előadás következett „Szénszünet” címmel, majd Mohai Ilona szavalt el egy költeményt. A rendezvényen az iskola énekkara is szerepet kapott „összhangaztos énekszámokkal” Agóts Arzén énektanár vezetésével.

A Körösvidék a beszámoló végén hangot adott annak is, hogy szerintük a műsor túl hosszú volt és az előadott darabnak „nincs erkölcsnemesitő hatása”. Végeredményben azonban elismerés illeti az igazgatót, a tanári kart és minden fellépőt, hiszen „pompás, élvezetes estéllyel ajándékoztak meg bennünket.”.

Helyi szenzáció – Csabaiak indultak Afrikába

Csabaiakkal mindenhol lehet találkozni, még Afrikában is. A Körösvidék olvasói nagy érdeklődéssel olvashatták 1920. október 27-én, hogy a hét év távollét után Abessziniából (ma Etiópia – a szerk.) hazatért Dörfinger Sándor és Gajdács Mátyás újra elindult Afrikába.

Még tavasszal utazott vissza szülővárosába a két világutazó a „vad Afrika kalandos vadászai” és azóta remek előadásokban mutatták be az érdeklődőknek természetrajzi felfedezéseiket, vadászkalandjaikat és afrikai élményeiket. Pár héttel korábban Csabára érkezett „jó barátjuk, Hess sweici származású kereskedő […] s azóta a „három afrikai"-t mindig együtt lehetett látni.”. Ez a svájci jóbarát annyira megszerette Békéscsabát és a magyarokat, hogy „folyton hangoztatta, hogy sohasem fogja elmulasztani az alkalmat, ha külföldön módját ejtheti, hogy a rólunk terjesztett hamis híreket megcáfolja.”. (Ilyen propagandából kellett volna sokkal több a háború előtt, alatt és után. – a szerk.). A „három afrikai” tegnap reggel újra elindult, hogy Svájc, Franciaország és Olaszország érintésével Afrikába utazzanak egy expedíció keretében, mely Szudánt, Eritreát és Abessziniát érinti. A felfedezőút célja, hogy vadászzsákmányt gyűjtsenek és olyan helyekre hatoljanak be, ahol „még fehér ember nem járt”. Volt még azonban egy különleges célja az útnak, „egy hatalmas afrikai mozidrámát fognak lejátszatni az őserdőkben és sivatagokban.”, emiatt svájci színészeket is szerződtettek. A Körösvidék minden jót kívánt a csabai utazóknak és azt, hogy „Adja Isten, hogy minden szép tervük sikerüljön, gazdagíthassák a tudományt s egy izgalmas, gyönyörű filmmel mielőbb hazajöhessenek, idehaza élvezni sok, nagyon fáradságos, veszedelmes és kalandos utazásaik gyümölcsét.”

Gajdács Mátyás (akinek nevét utca őrzi Békéscsabán. – a szerk.) több levélben is írt afrikai útjáról a Körösvidék olvasóinak, erről később még beszámolunk.

Helyi hír – Közlekedni kell, kellene …

A vesztes háború következményeit nyögte Békés megye az élet minden területén: az új határ által kettévágott gazdasági kapcsolatok, nyersanyaghiány, menekültek helyzete stb. Ehhez járult hozzá a közlekedésben tapasztalt károk tömege, amivel a Körösvidék 1920. október 27-én foglalkozott.

A cikkíró kiemelte, hogy a „közlekedés hiányosságai” mindenhol éreztetik hatásukat, a szénhiány miatt pedig olyan károk jelentkeztek, ami „lehetetlenné teszik a vasúti forgalom helyreállását”. Közeledik a tél és a hideg idő beálltával a vasúti közlekedés csak a postaforgalom továbbítására lesz alkalmas, de ez „is csak kihagyásokkal működik, megbénítván minden közgazdasági életet.”. Ehhez járul hozzá az a tény, hogy „megyeközpontunk szerencsétlen fekvése” (ekkor Gyula volt a megyeszékhely – a szerk.) miatt több településről (Szarvas, Öcsöd, Szeghalom, Füzesgyarmat) még békeidőben is napokig tart az út oda. Mi lehet a megoldás? A lap szerint ne várjuk ”a rengeteg nehézséggel küzdő kormányoktól” a helyzet orvoslását, hanem „magunk lássunk munkához és azok vegyék kezükbe a bajok orvoslását, akiket azok legjobban sújtanak.”. Ebben az időben Békéscsaba és Gyula között volt menetrend szerinti „társaskocsi” forgalom, melyet Demkó József gyulai vállalkozó működtetett (egy utazás díja 25 korona volt). Balogh József omnibuszai pedig naponta kétszer tették meg a települések közötti utat. A Körösvidék ezt a szolgáltatást „özönvíz előtti közlekedési eszköz” jelzővel minősítette és feltette a kérdést: nem lehetne-e „valami gyorsabb, tökéletesebb, némileg kényelmesebb és megfelelőbb időben közlekedő járműt forgalomba hozni, amely alkalmas volna arra is, hogy a központtól távolabb fekvő községekből is megközelíthető legyen az.”? A csabai újság szerint a megoldás a gépkocsi lenne, csodálkoznak is rajta, hogy ez eddig még senkinek sem jutott eszébe, hiszen könnyen lehet üzemanyaghoz jutni, a nagy forgalom miatt anyagilag is kifizetődő lenne, egy ilyen közlekedési vállalat szinte biztos, hogy nyereséget termelne. A cikk ezzel a gondolattal fejeződik be: „Reméljük, hogy akadnak még megyénkben olyan vállalkozó szellemek, akik ezt az elsősorban közérdekű és amellett jónak is Ígérkező üzletet felkarolják.”