Már az új vágányon közlekedhetnek a vonatok Lőkösházánál

2022. július 2. 08:29 | behir.hu

A Békéscsaba és Arad közötti vasútvonal határmetszetében pillanatnyilag már két vágány látható – olvasható Vitézy Dávid, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) vezérigazgatójának Facebook-posztjában.

Az államtitkár hozzátette: ez az állapot természetesen ideiglenes, hiszen a Békéscsaba és az országhatár közötti szakasz kétvágányúsítását és rekonstrukcióját tartalmazó projekt még nem ért véget.

A bejegyzés szerint a gyorsabb haladás érdekében a kivitelezést végző két cég, külön-külön szakaszokon, illetve állomásokon, párhuzamosan kezdte meg a munkát, így éppen a határon is már megépült az új vágány, sőt a folyamatos forgalom fenntartása érdekében 2022. július 1-jén hajnalban át is terelték erre a vonatokat. Így körülbelül két hét múlva megkezdhetik elbontani a régi vágányt, és annak a helyére is új épül majd.

Az országhatárig tartó, kiemelt jelentőségű vasúti vonalszakasz fejlesztése során közel 30 kilométeren korszerűsítik a MÁV Zrt. 120-as számú vasútvonalának Békéscsaba és Lőkösháza közötti szakaszát. A két vágányon kívül az egész szakaszon megújul a biztosítóberendezés és a távközlés is, sőt, az érintett három állomás is átépül, Lőkösházán például csaknem kétszer hosszabb lesz az új vágányhálózat, mint a régi.

 

Forrás: magyarepitok.hu

További programok »

FEL