A különböző korosztályú teltházas koncert nagyon szépen reflektált, a még a hálószobánkba is beszivárgó digitális zajra. Noha nekem kellett vagy egy negyedóra, mire lelassult a pulzusom. A gyönyörűen megírt zeneművek egy múlt-múlt világba teleportálták a befogadót, amikor is még a zenék „valós”, emberi léptékkel jutnak el a katarzis állapotához, és ugyanolyan nyugodt tempóval csendesednek el.
Keller András vezényletével a Concerto Budapest Liszt: Hungaria című szimfonikus költeményével kezdte el az estet, majd Bartók Béla Brácsaversenyében a zenekarhoz csatlakozott Perényi Miklós is. (Amikor a csellista ráadásként szólót játszott, a kollégái is lehunyt szemmel, mosolyogva hallgatták.) A szünetet követően Brahms 1., c-moll szimfóniája hangzott el.

Keller András – Fotó: Such Tamás / behir.hu
***
A szünetben Perényi Miklóssal beszélgettem.
– Mikor kezdett el csellózni?
– A szüleim, ötéves koromban adták a hangszert a kezembe; legalábbis 1953-ban a tanárom bejegyezte, hogy mikor lesz a következő óra.
– Egy vonós hangszeren azért sokkal nehezebb egy tiszta hangot lejátszani, mint például a zongorán.
– Úgy mondanám, amolyan gyermeki hozzászokás volt.

– De lényegében egy zenésznek nincs is klasszikus értelembe vett gyerekkora.
– Amit az ember 25 éves koráig tanul, az még a kisebbik rész, utána még sokkal több tapasztalatra van szüksége.
– Manapság is legalább napi, 6-8 órás gyakorol?
– Á, nem. Elosztom, mert zenést is szerzek, illetve tanítok is. Most azonban a nyáron is kézben volt a hangszer, mert tavaly volt egy balesetem, és a kezemet föl kellett fejlesztenem.
– A cselló nem igazán egy szólisztikus hangszer, miközben mindenki játszik szólót.
– A cselló egy négy és fél oktávú hangszer, egy kicsivel szélesebb hangspektrumú, mint a hegedű és a brácsa. Így lehetővé válik, hogy például Bartók Brácsáját egy bizonyos változtatással lehet megszólaltatni.
– Ha becsuktam volna a szemem, azt hittem volna, hogy hegedűt hallok.
– Brácsát! A hegedű egy kicsit simább hangú, a brácsában azonban van egy kis finom érdesség, ami jellemző a cselló ezen fekvésében.
– Egyszer azt mondta, a cselló olyan hangszer, amelyet először meg kell ölelnünk ahhoz, hogy megszólaltassuk.
– Az egyik legmisztikusabb, legkifejezőbb hangszer, amelyet mindig nagy csodálkozással és áhítattal hallgatok. A zenéléshez már eleve úgy fogunk hozzá, hogy először átöleljük a hangszerünket.
