Meditatív jazz, pazar szólók és egy nagyon szerény énekesnő, akinek a szerénységénél csak a tehetsége hatalmasabb – leegyszerűsítve ez a Nagy Emma Quintet sava-borsa.
Nagy Emma Baján látta meg az első napsugarakat, majd a napfény városában, azaz Szegeden hegedűsnek tanult, és épp a gyakorlószoba csendjében, a zongorán pötyögve álmodta meg a mostani muzsikájának a vázát.
Majd a hegedűt félretette és a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolán már jazzének szakra járt, mert úgy érezte, leginkább az éneklésben találja meg önmagát. Nem mellesleg a zenekarának a tagjai is Bartók konzi padjait és előadótermeit koptatták.
Galéria
(Zárójelben: a szocializmusban számtalan csapat direkt vagy kevésbé direkt másolta egy nyugati csapat világát. Egy-egy nagy név stílusteremtő is volt egyben. Például valaki úgy jellemezte a muzsikájukat, hogy olyan purple-ös stb. Zárójel bezárva.)
Emma hangjáról akarva-akaratlanul Björk jutott eszembe, noha hiányzott belőle az izlandi énekesnő vadabbik fele, ami amúgy nem is illik az egyéniségéhez. Hiszen Emma egy nagyon visszafogott lány – nagy barna pulóver árnyalatú hanggal lépett a meseházi góré elé, miközben hosszú percekig örvénylett egy mozi végcímzenéje. Passzolt a feeling az időjáráshoz.
Emma volt az ősz első hírnöke.
***
Nagy Emma – ének, Cseh Péter – gitár, Oláh Krisztián – zongora, Dénes Ábel – nagybőgő, Gyárfás Attila – dobok
